Ezernégyszázan jelentkeztek Szlovákiából a Szeretethíd önkéntes programra

2011. május 20., péntek

 

A Kárpát–medencei református önkéntes nap hivatalos szlovákiai nyitó ünnepsége Ipolyságon lesz május 21-én, szombaton kilenc órai kezdettel.

Szlovákiában az önkéntes nap megszervezését a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja vállalta fel. „Az idén harmincnégy szervezet jelezte részvételi szándékát, amely által ezernégyszáz személyt tudunk megmozgatni“ – tájékoztatta az egyház honlapját Lengyel Zoltán, a Diakóniai Központ munkatársa. 


„A református gyülekezetek és iskolák mellett a programba bekapcsolódik többek között a komáromi és az ipolysági katolikus egyházi gimnázium, a református egyház zenei osztálya, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a környezetvédelemmel foglalkozó alistáli Ecori polgári társulás, de a politikai szervezetek ifjúsági csoportjai is. Szlovákiában Somorjától, Komáromon és Rozsnyón keresztül egészen Kistárkányig vannak jelentkező csapatok. Példa értékű lehet a perbeteiek összefogása, ahol a szlovák és a magyar óvoda az iskolával, a katolikus gyülekezet a reformátusokkal közösen tennék otthonosabbá az óvoda területét. Ipolyságon, ahol a szlovákiai hivatalos nyitó ünnepség szombaton 9 órakor kezdődik a Fő téren, a református gyülekezethez és a katolikus gimnáziumhoz csatlakozott a helyi evangélikus közösség a művészeti alapiskolával és a cserkészcsapattal karöltve“ – teszi hozzá a Szeretethíd szlovákiai koordinátora.

A vállalt önkéntes feladatok közt van temető tisztogatás, kerítésfestés, idősek otthonának és egyedül élő idősek meglátogatása, igés lapok kézbesítése, parkrendezés, süteményosztás, játszótér és padok javítása, koncertek, szemétgyűjtés, ingyen ölelés osztása és még sok más.

Az idei önkéntes napnak a világi fővédnöke Schmittné Makray Katalin, a magyar köztársasági elnök felesége és Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke.

Reformata.sk

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió