Ez történt a Zsinat pénteki ülésén

2013. november 15., péntek

A XIII. zsinati ciklus 13. ülésszaka második napjának eseményei percről percre.

12:38 Csomós József püspök bezárta a XIII. zsinati ciklus 13. ülésszakát. Köszönetnyilvánításokkal véget ért a Zsinat. A Zsinat legközelebb – ebben a zsinati ciklusban utolsó előtti alkalommal – április végén ül össze. A Zsinati Tanács 2013. december 4-én ülésezik legközelebb.

12:32 A Zsinat döntött arról, hogy az október utolsó vasárnapi perselypénz kedvezményezettje 2014-ben a tiszáninneni egyházkerületben lévő Sajólád gyülekezetének épülő temploma lesz. Mint ismert, az októberi utolsó vasárnapi perselypénzt mindig egy épülő Isten háza javára ajánlják fel és juttatják el az MRE gyülekezetei.

12:29 A Zsinat tudomásul vette az új református énekeskönyvön dolgozó Énekeskönyvi Bizottság, a Biblia-kiadást és -gondozást végző Magyar Bibliatársulat Alapítvány és a környezettudatos egyházi élet megteremtését munkáló Ökogyülekezeti Tanács előre megkapott beszámolóját.

12:25 Visszatért a Zsinat elé a tegnap már tárgyalt választójogi törvény. A testület harmadik olvasatban tárgyalta, majd elfogadta a jogszabályt. A választójogi törvény változását átvezették az egyházalkotmányba és a lelkészekről szólót törvénybe is.

12:17 A Doktorok Kollégiuma (DC) jubileumi közgyűléséről Fekete Károly, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora, a DC alelnöke számolt be. Fekete Károly beszámolt arról, hogy a DC közgyűlése titkos szavazással megválasztotta új főtitkárát Ferencz Árpád személyében. A DC alelnök kérte a főtitkár megerősítését a Zsinattól, amit testület egyhangúlag megtett.

11:56 A testület első olvasatban tárgyalta az MRE felsőoktatásról szóló 2007. évi III. törvényének módosítását. A jogszabály jelentős méretűre duzzadt, köszönhetően az állami felsőoktatási törvény változásának. Utóbbi ugyanis lehetővé teszi, hogy az egyházi iskolák több ponton az államitól eltérően járjanak el - ezeket a külön szabályokat is belefoglalták az egyházi dokumentumba. Újdonság például, hogy intézményi szakmai etikai kódexet és az egyetemi lelkészség intézményét is beleépítették a törvénybe, mely ha elnyeri végleges formáját, szabályozhatja a hitéleti szakok indítását és minőségbiztosítását, a honosítást, az alkalmazás feltételeit, a hallgatók felvételét és jogait. A képzés tartalmi elemeit egy református akkreditációs bizottság vizsgálhatja. Hitéleti szakokra alkalmassági vizsgára és a közoktatásból hozott pontokra lesz szükség, szakos felvételi nem lesz. A bizottság a zsinati tagok javaslatai alapján tovább dolgozik a módosításon.

11:54 Az MRE Zsinata további öt évre meghosszabbította Velkey György főigazgatói megbízatását az MRE Bethesda Gyermekkórháza élén. Munkájához innen is áldást, sok sikert és nagy erőt kívánunk.

11:41 Az MRE közoktatásról szóló 2005. évi II. törvénye módosításáról szóló előterjesztést a Zsinat Oktatásügyi Bizottsága elnöke, Hörcsök Imre adja elő. A módosításokra többek között fogalmi pontosítások; az intézményalapításhoz kapcsolódó belső eljárásrend pontosítása; a pedagógiai szakszolgálat, illetve a külön- és az együttnevelés országos támogatása; illetve a köznevelési intézmények finanszírozása szabályozása okán volt szükség. A Zsinat tagjai, rövid vita és némi pontosítás után, elfogadták az elővezetett módosításokat.

11:10 Kocsis Márta zsinati jogtanácsos előadásában az egyházi bíráskodásról szóló új törvény koncepciója került a testület elé. Kocsis Márta, a Kodifikációs Bizottság megállapításait tolmácsolva elmondta, az új törvény alapvetően az egész egyházfegyelemre, ennek megteremtésének módjaira, eszközeire irányulna a törvényalkotók szándéka szerint. Ennek kapcsán fontosnak tartják kimondani, hogy az egyházfegyelem több, mint a bíráskodás, és ezt már a törvény címében is szükségesnek tartják hangsúlyozni. Az előkészítők szerint az új törvény címe tehát a következő lehetne: A Magyarországi Református Egyház ..... évi .......törvénye az egyházfegyelemről. Az egyházfegyelmezés érdekében a következő alapelveket jogi eszközökkel is szükséges megtölteni: pásztori szolgálat (egyházi elöljárók, tisztségviselők felelőssége); egyházfegyelem fenntartása; eljárási kötelezettség; bűnbánat és bűnbocsánat; bizalom helyreállítása; megsértett rend helyreállítása; pártatlanság; nyilvánosság; jóhiszemű eljárás és alávetettség vállalása; végrehajthatóság elve. A törvény a javaslattevők szándéka szerint orientálná az eszközök megválasztását, melyek - a bírósági eljárás helyett/mellett lehetnek: lelkigondozás; eljárást elkerülő eljárás – békéltetés, közvetítés; megbánás; bírósági eljárás differenciált intézkedési vagy büntetési lehetőségekkel; ezt követő utógondozás. A hozzászólások között Simonfi Sándor budapest-északi esperes arra hívta fel a figyelmet, hogy a javaslat az egyházfegyelemről szóló törvényt irányoz elő, azt sugallva, hogy valamennyi egyháztag fegyelmi ügyeiről lenne szó. Mindeközben a bíráskodási gyakorlat azt mutatja, a fegyelmezés elsősorban a lelkészi kart érinti, a világi tagokkal elleni eljárások nagyon kis számot adnak ki. Szabó István dunamelléki püspök csatlakozott az espereshez a tekintetben, hogy - Pál apostolt idézve - nem kell félni bíráskodásról beszélni. Az egyházvezető szerint baj van, nagy a baj az egyházfegyelem terén, a jelenlegi törvény nem tud ennek a helyzetben segíteni. A törvény koncepcióját a Zsinat elfogadta.

11:08 Az MRE 2014. évi munkáját továbbra is a Krisztusért követségben üzenet fogja össze. Ezen belül pedig a Magyar Reformátusok VII. Világtalálkozójának jelmondata, "Legyenek láthatóvá tetteid", határozza meg az egyház szolgálatát. 2014-ben emlékezünk meg Kálvin János halálának 450. évfordulójáról és ezzel zárulnak a 2009-ben megkezdett Kálvin emlékévek. A következő esztendőben lesz öt éve, hogy a reformátusság május 22-én kinyilvánította egységét és létrejött a Magyar Református Egyház. Fontos, egész éven áthúzódó momentum lesz az egyházi választások sora is sem, amelyek végén, 2014 novemberére megújulnak az egyházkerületi testületek. 2014 a Holokauszt évfordulója is lesz, lehetőséget adva a társadalom egészében és egyházunkban is a méltó megemlékezésre. Az eseményekhez kapcsolódva a Generális Konvent Elnöksége döntése értelmében megszervezik a Magyar Reformátusok VII. Világtalálkozóját, amelynek kiemelt központi eseményére májusban kerül sor Debrecenbe. A megrendezendő fesztiválra várják a reformátusságot határon innen és túlról, valamint a diaszpórából. 

11:00 Folytatódik az ülés. A Dobos Károly-díj kitüntetettje, Gál Győző rosszul lett a szünetben. Az idős lelkipásztor cukorbetegsége, vérnyomásproblémája okozta a problémát, tájékoztatott Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház igazgatója, aki a mentők kiérkezéséig ellátta Gál Győzőt. A lelkipásztor állapota, Istennek hála, stabilizálódott.

10:29 Szünet

10:28 Csomós József püspök köszöntötte a 70 éves Márkus Mihály püspök urat, a zsinati tagok elénekelték a 134.zsoltárt.

10:20 „A református iskolaügyért végzett áldozatos munkáért" az Imre Sándor-díjat nyújtják át a Zsinaton. A díj adományozásának a feltételei: több éves iskolavezetési vagy a református oktatásügyért, más területen folytatott kiemelkedő szakmai tevékenység, valamint példamutató emberi-hitbeli magatartás. Az Imre Sándor-díjat Debreceni Tibor tanár úrnak adományozza a Zsinat szakmai munkája és példamutató emberi-hitbeli magatartása érdemeként. Hörcsök Imre dunamelléki világi tag laudációjában összefoglalta Debreceni Tibor életpályáját, méltatta reformpedagógiai, úttörő drámapedagógiai munkásságát.

10:12 A Juhász Zsófia-díj a Magyarországi Református Egyházban végzett intézményes diakóniai szolgálatért jár. A kitüntetésre az terjeszthető fel, aki a református diakóniai intézmény(ek)ben vállalt hűséges szolgálatával mind szakmailag, mind emberileg, mind a református lelkiség szempontjából kiválóan és eredményesen segítette rászoruló embertársait, és aki legalább 15 éves aktív munkaviszonnyal rendelkezik a református diakónia területén. Idén Feketéné Beke Katalint (Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthona) és Szarka Miklóst (MRE Házasság és Családsegítő Szolgálat) tüntették ki a díjjal. A laudációt szintén Rozsnyai István tiszántúli lelkészi tag tartotta. Rozsnyai kiemelte mindkét díjazott közösségért tett évtizedes, önfeláldozó munkáját.

10:04 Átadták a Kiss Ferenc-díjat, mely a Magyarországi Református Egyházban végzett gyülekezeti diakóniai szolgálatért adományozható. A kitüntetésre az terjeszthető fel, akinek gyülekezeti szolgálata, életvitele, életszemlélete példaértékű lehet mások számára, és aki több évtizede dolgozik fáradhatatlanul és hűséggel a református diakóniában, az elesettek segítéséért. Kóródiné Tátrai Ibolyát (Székesfehérvári Református Egyházközség) és Menyhárt Mátyásnét (Cegléd-Nagytemplomi Református Egyházközség) illeti idén a Kiss Ferenc-díj. Rozsnyai István tiszántúli lelkészi tag laudációjában részletesen bemutatta a díjazottak szolgálatait, áldozatos munkájukat, Isten iránti elkötelezettségüket.

9:45 Átadták a Dobos Károly Lelkészi Díjat. A Dobos Károly-díjra az a gyülekezetben hűséggel szolgáló, gyülekezetét megőrző, építő, velük közösséget vállaló lelkipásztor jelölhető, akinek gyülekezeti szolgálati ideje legalább húsz év. Az ad hoc bíráló bizottság javaslatára 2013-ban ezt a kitüntetést Petőné Juhász Emília Rózsa Budapest-Újpest-belsővárosi lelkipásztornak (Dunamelléki Református Egyházkerület) és Gál Győző bagaméri nyugalmazott lelkipásztornak (Tiszántúli Református Egyházkerület) adományozza. Vad Zsigmond debreceni esperes laudációjában ismertette Gál Győző különleges, áldozatvállaló életútját és lelkipásztori tevékenységét. Simonfi Sándor Budapest-északi esperes pedig Petőné Juhász Emília Rózsa sokrétű szolgálatát méltatta.

9:37 Aranygyűrűs teológiai doktor címmel tüntetik ki azt a lelkipásztort, teológiai tanárt, aki a magyar református teológia terén életművével korszakalkotó jelentőségű munkát végzett. Dr. Szabó Andor nyugalmazott lelkipásztor laudációját szintén Fekete Károly rektor tartotta. Beszédében Dr. Szabó Andor életútjának ismertetése mellett méltatta annak lelkipásztori és teológiai tevékenységét is. „Lelkészi munkája rádöbbentette az elmélyült teológia szükségességére" – hangzott el. Szabó hosszú évtizedek óta publikál, írásait külföldi tudósok idézik. Egyik szakterülete Hóseás Könyvének magyarázata volt.

9:30 Idén is elnyerte az Év Könyve díjat a legfigyelemreméltóbbnak tartott református kiadvány. Az elismerést a Kálvin Kiadó által kiadott, magyar szerző által írt, s az előző évhez kötődő kötet kaphatja. Szarka Miklós Házasságra felkészítő beszélgetések című műve nyerte el az elismerést. Fekete Károly rektor laudációját hallgathatták meg a zsinati tagok, mely Szarka Miklós, az MRE Házasság és Családsegítő Szolgálat alapítója életútjának ismertetése mellett méltatta Szarka pasztorálpszichológiai, házasság- és családsegítő tevékenységét. „Mint oktató folyamatosan kontrollkérdésekkel segíti a házasságra felkészítőket" – villantotta fel a rektor a könyv újdonságát. „A házasságra felkészítés több, mint doktrináció, de kevesebb, mint terápia" – idézett a könyvből Fekete Károly.

9:30 Díjak átadása. A XIII. zsinati ciklus tizenharmadik ülésén, ahogy a Zsinaton eddig is megszokott volt, átadják a Magyarországi Református Egyház által alapított díjakat.

9:20 Huszár Pál, a Zsinat világi elnöke formálisan is megnyitotta a pénteki ülést. Megválasztották az ülés jegyzőit, a jelen lévő tagok számbavétele után megállapították a testület határozatképességét. Szavazásra bocsátották a napirendet, amit a testület el is fogadott. E szerint zajlik ma a tanácskozás.

9:00 Nagy Lajos dunántúli lelkészi tag imádságával kezdődött a XIII. zsinati ciklus 13. ülésszakának pénteki napja. A zsinati tagok a 261. dicsérettel, Balassi Bálint énekével könyörögtek. Nagy Lajos János evangéliumának 16. fejezetének első verséből idézett, melynek kezdősora: „Jézus mondja, ezeket azért mondom nektek, hogy meg ne botránkozzatok". A lelkész imádságában kiemelte: „Itt állunk előtted, másként nem tehetünk. Egyes ügyek sokkolnak minket, így zavarban vagyunk. De hiszünk abban, hogy kegyelmed kivehet-kivihet minket a mélységből". Végül a 226. dicséretet énekelték a zsinati tagok.

8:55 Gyülekeznek a zsinati tagok az ülésteremben, 9 órakor kezdődik az ülés.

Szöveg: Csepregi Botond, Feke György, Kováts Annamária, Sindelyes Dóra
Fotó:
Varga Gábor Vargosz
Az élőképes közvetítést Enyedi Gábor és a Károli Gáspár Református Egyetem diákjai biztosítják

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.