Európai mozgósítás a vasárnap védelméért

2010. március 08., hétfő

altAz Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) támogatja azt a konferenciát, amelyet a vasárnap védelmében tartanak március 24-én, szerdán a brüsszeli EU Parlamentben.

A kezdeményezést a német Thomas Mann és az olasz Patrizia Toia EU parlamenti képviselők indították el a Konrad Adenauer Alapítvánnyal együtt. Számos európai szakszervezet, civil társadalmi szervezet és egyház támogatja a tanácskozást. Az előadók között két magyar résztvevő is szerepel: Andor László, szociális ügyi és foglalkoztatás-politikai EU biztos, valamint Őry Csaba EU parlamenti képviselő. Az Európai Bizottság hamarosan új törvényjavaslatot mutat be a munkaórák szabályozására vonatkozóan. Az 1993-ban kiadott változatban az irányelvek előírták, hogy alapvetően a vasárnap a heti pihenőnap az európai munkavállalók számára. Ezt 1996-ban visszavonta az Európai Bíróság azon az alapon, hogy az európai törvényhozók nem adtak elegendő magyarázatot arra, hogy összefüggés lenne a munkamentes vasárnap és a dolgozók egészségének védelme között.  Azonban a közelmúltban végzett kutatások kimutatták, hogy erős kapcsolat áll fenn a két tényező között. Mi több a közös heti szabadnap az egész társadalom számára lehetővé teszi, hogy a családok több időt töltsenek egymással. Az állampolgároknak jobb módjuk nyílik ezáltal arra, hogy kulturális, spirituális és társadalmi tevékenységekben kötelezzék el magukat. A vasárnap mindemellett megerősíti a társadalmi kohéziót, amelyet aláásott a jelenlegi gazdasági válság. Ezáltal értékes vívmányt jelent, amelyet az európai társadalmi modell egyik alappillérének kell elismerni. A COMECE ezért támogatja a német és olasz EU képviselők kezdeményezését. Minden érdeklődő személyt és szervezetet hív, hogy vegyen részt a konferencián – olvassuk az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága által kiadott sajtóközleményben. (RV.de – hu – 2010-03-08 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.