Egység, közösség, megerősödés – véget ért az országos esperes-gondnoki értekezlet

2010. április 28., szerda

altA református egyház cigányok között végzett szolgálata, az egyházban tervezett múltfeltárás ügye, a Református Énekeskönyv, és Emlékhely Bizottság létrejötte és az egységes lelkésztovábbképzés rendszere – többek között ezekről, a 2009. novemberi zsinati és zsinati tanácsi határozatok teljesítésének folyamatáról tanácskoztak a szerdai Országos esperes – gondnoki értekezleten.

 

Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke köszöntőjében szólt az országgyűlési választások eredményéről is. „Ma reggel, ahogy az újságokat átnéztem, számomra két érdekes és jellegzetes idézetet is olvastam a választásokkal kapcsolatban. Az egyiket Lánczi András filozófus mondta. Számára az is kiderült, hogy a politika nemcsak anyagi, hanem erkölcsi természetű is. Arról szól, hogy mit hiszünk el az elitnek, kiben bízunk. A másik idézet egy korábbi országgyűlési képviselő szájából hangzott el, aki most nem került be a parlamentbe, civilben pedig evangélikus lelkész. Donáth László így kommentálta a történteket: ’A prédikátor könyvében ezt olvashatjuk: Meg van az ideje az elvetésnek és az eldobásnak’ –  Jellegzetes írásmagyarázat és alkalmazás.”

A püspök szerint, amikor az egész ország, sőt az egész Kárpát-medence még annak a lázában ég, amit a parlamenti választások jelentettek, akkor talán nem helytelen dolog, hogyha visszaidézzük, és visszaemlékezünk olyan mondatokra, amelyek nem a mostani választás, és nem a mostani változás kapcsán vetődtek fel, hanem húsz-huszonegy esztendővel ezelőtt.  Bölcskei Gusztáv utalt Vályi Nagy Ervin: A változás keresztyén olvasata című művére, melyben ezt olvashatjuk: „Annak megélése, hogy mégis mozog a föld, óriási élmény, különösképpen Magyarországon a 20. század végén. Egy egyén sem vonhatja ki magát a hatása alól.”

Bölcskei Gusztáv szerint most egyfajta várakozás tölti be az emberek szívét határon innen, és túl: „Tudjunk reménykedni, és azokat, akik jót, és tisztességeset akarnak cselekedni, mindezekben segíteni.”

altA Zsinat törvényalkotási munkatervéről, az illetékes bizottságban felmerült aktuális kérdésekről Kocsis Márta tájékoztatta az egyházmegyei vezetőket. A zsinati jogtanácsos elmondta, hogy zajlik az egyház gazdálkodásáról szóló törvény felülvizsgálata, melynek során a legfontosabb feladat a felelősségi kérdések tisztázása, a lelkipásztori, gondnoki és presbitériumi hatáskörök pontos szabályozása.

Az előterjesztő a Magyarországi Református Egyház alkotmányának módosításával kapcsolatos elképzelések közül az egyházközségek státuszának problémakörét emelte ki. Elmondta, hogy az „elerőtlenedő” egyházközségek helyzetüknek megfelelő jogi státuszának kiválasztására megfelelőnek tűnik a gyakorlatban már működő társult egyházközségek együttműködési formája. Ebben a társult egyházközségek közös lelkipásztor alkalmazására vállalnának kötelezettséget, de a vagyoni és a választójogi értelemben vett függetlenségüket megőriznék. Kocsis Márta hangsúlyozta, hogy az egyházközségek státuszának eldöntése ezzel összefüggésben nem a presbitériumok, hanem a felettes egyházi szerv hatásköre.

A jogtanácsos beszámolója szerint a választójogi törvény felülvizsgálatára részben a lelkipásztorok magyar állampolgársághoz kötött válaszhatósága miatt van szükség, részben pedig az egyháztagság kérdése kapcsán, a választói névjegyzék összeállításának mikéntjét illetően, különösen is a helyben lakás és az egyházfenntartói járulék családi befizetésével összefüggésben.

Kocsis Márta azt is elmondta, hogy a lelkészek jogállásáról szóló törvény esetében a határozott illetve határozatlan munkaidő dilemmájával és a lelkipásztori állás megszüntethetőségének feltételeivel kapcsolatos kérdésekre kell megoldást találnia a Zsinat illetékes bizottságának.

A Zsinat Jogi és Egyházalkotmányi Bizottsága továbbra is várja a törvénymódosításokkal kapcsolatos írásbeli észrevételeket.

A Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent elmúlt évben elvégzett munkájáról és az egységes egyház ügyeiről Bölcskei Gusztáv számolt be az összegyűlt egyházmegyei vezetőknek. A Zsinat lelkészi elnöke elmondta: a Generális Konvent elnöksége a május 22. óta eltelt időszakban négyszer ülésezett.

A püspök a közös Kárpát-medencei református újság terveivel kapcsolatban kifejtette, hogy az elnökség sok-sok elméleti és gyakorlati vita után úgy döntött, nincs szükség külön lapra, hanem a meglévő sajtóorgánumoknak kell törekedniük arra, hogy egymás híreit átvegyék. A Generális Konvent elnöksége arról is határozott, hogy évente egy olyan közös kiadvánnyal jelentkeznek az egyházkerületek, amely a Magyarországi Református Egyház éves jelentéséhez hasonló módon mutatja be az egységesülő református egyházat. A püspök hozzátette: az októberben 35000 példányban megjelenő kiadvány szerkesztőbizottsága már megalakult.

Bölcskei Gusztáv az egységes lelkészképzéssel és -képesítéssel kapcsolatban elismerte, hogy nem történt meg az az áttörés, amit sokan vártak. Egyelőre az a megállapodás született az egyházkerületek között, hogy a lelkészképesítő vizsgákon minden teológia képviselteti magát.

A püspök a Generális Konvent legutóbbi, bácsfeketehegyi üléséről beszámolva kiemelte, hogy a helyiek beszámolóiból az derült ki, hogy a Kárpát-medencében ma a Vajdaságban szolgáló református lelkipásztorok vannak a legszétszórtabb, legelesettebb helyzetben, ezért nagy igény van bennük a kapcsolattartásra és a továbbképzésre. A Zsinat lelkészi elnöke kifejtette: a szerb állam nem ismeri el diplomáikat, és a társadalombiztosításuk, a nyugdíjuk sem rendezett.

altBölcskei Gusztáv az eredmények között említette, hogy a Generális Konvent május 27-én Révkomáromban tartandó ülése elé terjesztik a Magyar Református Egyház közös költségvetését, amelyhez minden egyházkerület hozzájárul, és amit többek között a kárpátaljai iskolák megsegítésére és a Generális Konvent költségeinek fedezésére fordítanak. Ennek kapcsán szólt a püspök arról is, hogy a felvidéki reformátusok több mint hárommillió forintot gyűjtöttek össze a Magyar Református Szeretetszolgálat haiti missziójára.

A püspöki beszámolóból az is kiderült, hogy a Generális Konvent révkomáromi ülésén várhatóan nyilatkozatot fogadnak el a trianoni békediktátum 90. évfordulója alkalmából és a protestáns pátensről, valamint határozatot fogadnak el Bethlen Gábor emlékének megörökítéséről is.


Az esperes-gondnoki értekezlet előtt a Szeretethíd Református Önkéntes Nap programjáról Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány kuratóriumi elnöke és Vad Lilla programkoordinátor számolt be. Az elnök a nyitottság és a hátsó szándék nélküli segítés fontosságát hangsúlyozta, és azt is elmondta, hogy tízezer önkéntes bekapcsolódására számítanak az egységes egyház első évfordulóján megrendezendő programban. A koordinátor a szervezésről beszámolva elmondta, hogy az önkéntes nap védnökségét Csűry István királyhágómelléki püspök és Sebestyén Márta népdalénekes vállalta, és hogy több mint hetven önkéntes csoport jelentkezett eddig, ami 2500 önkéntest jelent egyelőre.

A Református Egyházi Napok – Dunántúl (REND) elnevezésű rendezvény előkészületeiről Lentulai Attila pápai esperes számolt be. Elmondta, hogy egyházkerületük legutóbbi ilyen, a német Kirchentaghoz hasonló találkozóján közel kilencezren vettek részt. A lelki programok mellett előadások, hangversenyek, koncertek, beszélgetések, iskolák bemutatkozása, nőszövetségi találkozó és ifjúsági focikupa várja majd a résztvevőket. Színpadra áll többek között Ákos, Pitti Katalin, Écsi Gyöngyi, Levente Péter és a Makám. A szervezők június 25–27. között nem csak a Dunántúlról, de határon innenről és túlról is várják az érdeklődőket a Pápán megrendezendő eseményre.
A tanácskozáson Böszörményi Gergely, a Periferic Records igazgatója a Református Énekek című CD-sorozat aranylemez plakettjét adta át Bölcskei Gusztávnak, majd beszámolt a június Református Zenei Fesztiválról, melyet hetedik éve rendeznek meg. Böszörményi Gergely szerint ez az alkalom nemcsak a fellépőkről, hanem egyházunk intézményeinek bemutatkozásáról is szól. Oktatási intézmények, missziók, könyvkiadók, egyházi médiumok is szerepet kapnak a fesztiválon. Böszörményi Gergely arra kérte az egyházmegyék képviselőit, hogy az információk továbbadásával, az esemény népszerűsítésével támogassák a kezdeményezést, mely június 4-én és 5-én lesz.  

A missziós munkáról P. Tóthné Szakács Zita, a Zsinati Missziói Iroda vezetője számolt be. Mint mondta: „Egyházunkban a missziói munka nem egy stratégiai irány, hanem egyházunk értelme. Szavakkal és tettekkel egyaránt bizonyságot kell tennünk.” 2010 a Világmisszió Éve, június 2–6. között Edinburghban rendeznek egy konferenciát, melyet a nevezetes 1910-es konferencia centenáriumi évfordulójára szerveznek. Az eseményt hosszas előkészítés, több projekt és workshop előzte meg. Olyan látást igyekeznek kidolgozni, ami a 21. század sokféleségét megkísérli befogadni. A Magyarországi Református Egyházat Gonda László, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára képviseli majd.
P. Tóthné Szakács Zita két missziós javaslatot is megemlített beszámolójában, amely gyülekezeteket és intézményt érinthet. Miklya Luzsányi Mónika író-tanár és Damásdi Dénesné elkészítettek egy missziói stratégiai társasjátékot, Magvető néven. E társasjáték kiadásával, a gyülekezetek és intézmények megajándékozásával egyházunk elősegítheti a missziói szemlélet kialakulását. A közösség építésre, közös együttmunkálkodásra, egymás tiszteletben tartására, megbecsülésére nevel.
A másik módja a missziói munka népszerűsítésének, hogy az egyházi oktatási intézmények és gyülekezetek is kapcsolódjanak be az „Olvassunk együtt program”-ba. Közösségi alkalmakon gyülekezeti tagok mutassák be kedvenc könyvüket, amely a számukra legérdekesebb misszionárius életét és szolgálatát mutatja be.

Az MRE Zsinata három éve úgy határozott, hogy négyéves előkészítő munka eredményeképpen egységes törzskönyvi adatlappal fog dolgozni, és elektronikus formában fogja azt kezelni. A lelkészi nyilvántartás vezetése elsődlegesen továbbra is az egyházmegyék feladata lesz. Az elektronikus törzskönyvi nyilvántartás ügyéhez eddig három egyházkerület csatlakozott. A rendszert Bodó Gergő, a fejlesztő cég képviselője mutatta be a konferencia résztvevőinek.

A személyi jövedelemadó (szja) felajánlásairól Pásztory Ádám tartott prezentációt. „Az elmúlt évek egyszázalékos kampányaiban a televízió és az internet adta lehetőségeket használtuk. Kommunikációnk alapvetően nem az egyháztagokat célozta meg, mivel úgy gondoltuk, hogy őket könnyebb a templomban, a gyülekezeti eseményeken megszólítani. Az egyház kommunikációjára leginkább a városi értelmiség bizonyult a legfogékonyabbnak, annak ellenére, hogy egyházunk felajánlói a vidéki szegényebb rétegekhez tartoznak.” A kampány fő célja az volt, hogy a református egyház evangéliumi szolgálatát tettekben és intézményekben is megmutassák. A 2006-os esztendőhöz képest tavaly negyvenezer fővel többen ajánlották adójuk egy százalékát a Magyarországi Református Egyháznak.


Fodor Zsófia – Kiss Sándor

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.