Énekeljük együtt nemzeti imádságunkat!

2010. január 18., hétfő

altJanuár 22-én ünnepeljük nemzeti himnuszunk születésének évfordulóját. Ebből az alkalomból a szentesi Kiss Bálint Református Általános Iskola tanárai és diákjai példaértékű kezdeményezésbe fogtak.

Felkérnek minden diákot és nevelőt, hogy ezen a napon emlékezzenek erre az eseményre azzal, hogy az első tanítási órát megelőzően mondják el a teljes verset, és énekeljék el nemzeti imádságunkat!
Kölcsey Ferenc 187 évvel ezelőtt, ezen a napon készült el legjelentősebb művével, amelyet Erkel Ferenc 1844-ben zenésített meg.
A Himnusz 1903-ban vált törvényileg is a magyar nemzet himnuszává.


Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.