Ember az embertelenségben

2012. április 15., vasárnap

„Belefoglalhatjuk-e egyetlen egy napba megannyi megsemmisített élet minden elveszített tagját?" Belefér-e egyetlen napba az, hogy elmondjuk, „az egész ország, a nemzet felmérhetetlen veszteségeit gyászoljuk" – tette fel ezeket a kérdéseket Bogárdi Szabó István. A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke április 15-én Budapesten, a holokauszt emléknapján mondott beszédet.

„Raoul Wallenberg, aki idén lenne százéves, a svéd nagykövetség másodtitkáraként megvesztegetéssel, fenyegetéssel, máskor szép szóval és ígéretekkel csikarta ki az üldözöttek életének megkímélését a vészkorszak idején" – mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum alapító főigazgatója vasárnap Budapesten az intézmény előtt tartott beszédében a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódó rendezvényen.

Az intézményvezető a Terror Háza Múzeum, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, Terézváros önkormányzata és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által szervezett koncert előtti köszöntőjében rámutatott: 1944 tavaszától, Magyarország náci megszállását követően egyre szorongatóbb hírek jutottak ki a világba a magyarországi zsidóság tragédiájáról.

Raoul Wallenberget a budapesti mentőtevékenység megszervezésével a svéd külügyminisztérium, az Egyesült Államok stockholmi nagykövete és a háborús menekültek megsegítésével foglalkozó amerikai kormányszervezet, a War Refugee Board bízta meg. A svéd humanitárius akció 1945. január 16-i kimutatása szerint a svéd védelem mintegy ötven épületre és nyolcezer személyre terjedt ki Budapesten. 

 

A diplomatát utoljára 1945. január 17-én látták munkatársai egy szovjet tiszt és két szovjet katona kíséretében. Wallenberg Debrecenbe igyekezett, hogy az Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal, és a szovjet főparancsnoksággal az ország újjászervezéséről tárgyaljon. Debrecenbe azonban nem érkezett meg, további sorsa a mai napig tisztázatlan.

 

A moszkvai svéd nagykövet hivatalos megkeresésére Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter 1957-ben az alábbi tájékoztatást adta: „Raoul Wallenberg 1947. július 17-én a moszkvai Ljubjanka börtönben szívelégtelenség következtében életét vesztette. Holttestét elhamvasztották. Wallenberg minden valószínűség szerint a hadműveleti területeken esett más személyekkel együtt orosz fogságba."

„Ilyen gyenge volt az Isten?"

A református püspök emlékeztetett arra: az áldozatokat „egy tébolyodott korban puskatussal hajtottak halálba", miközben „Európa és Magyarország legjobbjain" a tehetetlenség démona uralkodott.

Hangsúlyozta: az áldozatokra emlékezni kötelességünk, mert ők voltak azok, akikről „aljas hazugságokkal elhitették, hogy nélkülük könnyebb lesz a világ sora", akiken diktatúrák demonstrálták, hogy „bárkin és bármin keresztülgázolhatnak". Úgy fogalmazott: „ők lettek a mások, amikor egy őrült világ parancsszóra vagy anélkül a mások elpusztítása árán akart önmagán felülkerekedni".

Szabó István püspök megjegyezte: „minden elveszetett életidő a mi életünket kurtítja, minden elveszített élet a mi veszteségünk is, minden életfosztás a mi megrablásunk is, minden halál a mi halálunk is".

Kitért arra, hogy az áldozatok sorsát nem lehet felejteni a tettesek miatt sem, mert voltak, akik „embertelenségbe taszították az embert", ők voltak – s nem kevesen – akik miatt mindmáig sokan kérdezik: „Ilyen gyenge volt az Isten?".

Ma is nemet mondani

A dunamelléki püspök felhívta arra is figyelmet: azokról sem szabad megfelejtkezni, „akik nemet mondtak arra, hogy diktatúrák parancsát, életmegsemmisítő akaratát hajtsák végre". Ők voltak azok, akik nem voltak lázadók, nem tudtak forradalmat szítani, de „elűzték a gyűlölet és hazugság ördögeit", miközben a maguk életét kockáztatták azzal, hogy ismeretleneket, szomszédokat, barátokat mentettek meg.

Mint mondta, az embermentők „megmentettek minket is", hogy „emlékezzünk az ország iszonyatos veszteségeire", hogy „készek legyünk ma is nemet mondani a gyűlöletkeltőkre, még akkor is, ha éppen képviselői mentességük van, (...) ha a szólás- és sajtószabadság ürügyén hazudnak és uszítanak".

A beszédek elhangzása után a Nyári Kvartett és a Parafónia zenekar adott szabadtéri koncertet Ember az embertelenségben címmel.
 

2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. A magyarországi zsidóság gettókba zárása 1944. április 16-án kezdődött meg Kárpátalján, az akkori Magyarország területén. Ezt követte ausztriai, németországi és lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt több százezer vidéki magyarországi zsidó embert gyilkoltak meg a koncentrációs táborokban.

Forrás: MTI

Istent keresem

Jn 14,1–6

„Én vagyok az út, az igazság és az élet...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →