Elköteleződés és hűség

2010. január 26., kedd

altA Bálint-nap előtti napokban, február 8. és 14. között ez lesz a témája a Házasság Hete elnevezésű programsorozatnak, amelynek szervezői a református közösségek bekapcsolódását is várják a közös szolgálatba. Dányi Zoltán lelkipásztorral, a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat lelkigondozójával beszélgettünk, aki második éve vesz részt a szervezőmunkában.

A Bálint-nap előtti napokban, február 8. és 14. között ez lesz a témája a Házasság Hete elnevezésű programsorozatnak, amelynek szervezői a református közösségek bekapcsolódását is várják a közös szolgálatba. Dányi Zoltán lelkipásztorral, a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat lelkigondozójával beszélgettünk, aki második éve vesz részt a szervezőmunkában.

 Honnan a kezdeményezés?

A Házasság Hete mozgalma Angliából indult több mint tíz évvel ezelőtt egy keresztyén fiatalember kezdeményezésére. Azóta több európai ország csatlakozott hozzá, köztünk 2008-ban hazánk is. Magyarországon a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az Aliansz Magyar Evangéliumi Szövetség is felkarolta a programot, de a katolikus, az evangélikus, a baptista és a református egyház is támogatja.

 

 Hogyan épül fel a program?

Leginkább talán az előző héten véget ért Ökumenikus Imahéthez tudnám hasonlítani. Van egy országos téma, egy országos megmozdulás, és ahhoz csatlakozhatnak helyi közösségek. Így az egész ország, sőt az imahét esetében az egész világ együtt mozdul meg. Azt szeretnénk, ha az évnek ebben a Valentin napot megelőző hetében – amikor a párok amúgy is egymásra figyelnek és a sajtó is többet foglalkozik a párkapcsolatok témakörével – a központilag meghatározott téma mentén minél több helyi közösség csatlakozna a kezdeményezéshez.

Mit jelenthet ez a csatlakozás a szervezők elképzelése szerint?

Gyakorlatilag bármilyen program megszervezését, ami a házasságról szól. Budapesten egy belvárosi kávéházban lesz Pálhegyi Ferenc központi előadássorozata, de jó lenne, ha a helyi közösségekben is megjelenne a téma, például úgy, hogy ők is előadásokat, imaalkalmakat szerveznek, vagy vasárnap a témához kapcsolódó igehirdetések hangzanak el. Jó alkalom lehet ez arra, hogy a Házasság Hete apropóján házaskört szervezzünk a gyülekezetekben, vagy a már meglévő körbe újabb párokat hívogassunk. Azt szeretnénk, ha ugyanannak a célnak az érdekében ugyanabban az időben minél több kezdeményezés születne, és még több szó esne a közösségekben és a médiában is a házasság intézményéről, mint működő emberi közösségről.

Mennyire aktívak a református közösségek?

A mi egyházunkban ez még nem bevett program, de több gyülekezet nyitott a mozgalomra, és a Református Missziói Központ is mellé állt. A Budapest-pasaréti és a Debrecen-nagyerdei egyházközségek például már korábban bekapcsolódtak, idén húsz-harminc református gyülekezet részvételére számítunk.

Mi lesz az idei téma?

Tudsz jobbat? – erre a kérdésre keresték a választ a magyar csatlakozás évében, tavaly pedig a megbocsátás kérdésköre volt napirenden. Idén az elköteleződésről és a hűségről lesz szó. Az első évben Levente Péter és Döbrentey Ildikó, tavaly Csókay András orvos és felesége volt a hét arca, idén pedig Süveges Gergő tévébemondó és felesége a központi rendezvények házigazdája.

Kiss Sándor

(A Házasság Hete honlapja a www.hazassaghete.hu címen érhető el. Dányi Zoltán református kapcsolattartó a programhoz csatlakozni kívánó közösségek, lelkipásztorok jelentkezését a parcsalad@gmail.com elektronikus címen és a 06-30-676-5604-es telefonszámon várja.)



„A statisztika szomorú adatai indokolják, hogy hangosabban mondjuk el annak egyértelmű igazságát: »Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzá illő segítőtársat.« (1Móz 2,18) A Házasság Hete a »hangadás« fontos alkalma lehet. Hangadás a házasságról, mint olyan emberi szövetségről, amire Isten áldását kérjük, hogy ne kelljen úgy gondolkodnunk róla, mint törékeny, kiszolgáltatott, esendő kapcsolatról. Hangadás azoktól a fiatal, középkorú vagy idősebb házaspároktól, akik hűségüket megharcolták, szerelmüket naponta megerősítették, terheiket együtt hordozták, akik társadalmunk figyelemre méltó értékei. Hangadás egy héten át azokhoz, akik még előtte vannak, vagy már nem is remélik; vagy éppen újra fontolgatják, merthogy nem jó egyedül.”
Magyarné Balogh Erzsébet, a Református Missziói Központ lelkész-igazgatója

„Ennek a rendezvénysorozatnak a támogatása bibliai életszemléletünkből és hitünkből fakad, hiszen a Szentírás azt tanítja, hogy Isten házasságra teremtette az embert: ketten együtt – azaz férfivá és nővé teremtve – képviselhetjük őt a tőle elfordult társadalomban. A bibliai módon megélt keresztyén házasság ezért élő bizonyságtétel. Gyermekeink jövője – és hazánk sorsa – elsősorban a házasságok egészségén múlik, hiszen a család légkörét a szülők egymással való kapcsolata határozza meg; a család szeretetlégköre pedig a gyermek harmonikus lelki fejlődését alapozza meg. A házassággondozás preventív gyermekvédelem.”
Pálhegyi Ferenc pszichológus

„Mindannyian szomorúan tapasztaljuk, hogy hazánkban mennyire sok házasság fut zátonyra. Gyülekezetünkben már több mint tíz éve működnek házaspárokat összegyűjtő csoportok. Bátorítom lelkipásztor testvéreimet arra, hogy keressék a gyülekezetükben járható útját annak, hogy a házasság bibliai modelljére jobban felkészítsük fiataljainkat, a házasságban élőket pedig támogassuk kapcsolatuk gondozásában. Ehhez lehet segítség a Házasság Hete 2010 programsorozata is.”
Püski Lajos, debrecen-nagyerdei lelkipásztor, a Zsinati Missziói Bizottság elnöke


Családikörvezető-képzést valamint feleség- és férjképzőt indít a Református Diakóniai Felnőttképzési Intézmény március elején Budapesten. A 120 illetve 40 órás kurzusok célja a meglévő körök megerősítése a vezetői kompetenciák fejlesztése által, illetve a házasságra készülők felkészítése arra, amit egy keresztyén nőnek és férfinak tudni érdemes.
Forrás: www.redifi.hu

Istent keresem

Józs 6

„A parázna Ráhábot, apja háza népét és minden hozzátartozóját azonban életben hagyta Józsué” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink