Elkezdődött az EVT világmissziós konferenciája

2018. március 08., csütörtök

A tanzániai Arusha városában kerül sor az idei év egyik legfontosabb nemzetközi egyházi eseményére. A tízévente sorra kerülő konferencián egyházunk három képviselője is részt vesz.

Tanzánia ad otthont az Egyházak Világtanácsa (EVT) Világmissziós és Evangelizációs Bizottsága március 8. és 13. között zajló nagyszabású ökumenikus eseményének. A Világmissziós és Evangélizációs Világkonferencián Dani Eszter missziói irodavezető képviseli egyházunkat, az EVT teológiai szakértőként meghívta Kovács Ábrahám professzort, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanárát, és az eseményen megfigyelőként részt vesz Gonda László debreceni teológiai tanár is. A Magyarországi Evangélikus Egyház delegáltjaként jelen van még Arushában Nagy Dorottya evangélikus lelkész, az amszterdami Protestáns Teológiai Egyetem professzora.

A konferencia úgy tekint a misszióra, mint egy több irányban ható, sokrétű tevékenységre. A holisztikus misszió magába foglalja az örömteli tanúságtételt Jézus Krisztus személyéről és evangéliumáról szóban és tettben, az igazság és megbékélés elkötelezett munkálását a népek között és az egész teremtett világban, valamint a kölcsönös megértésre és közös tanúságtételre törekvő vallásközi, szekuláris és ökumenikus párbeszédet. A misszió ebben a felfogásban a népek egységét ünnepeli, amely az Isten adta, ámulatba ejtő sokszínűségben nyilvánul meg. A konferencia amellett, hogy az egyházak missziójának gyakorlati kérdéseit alapos vizsgálat tárgyává teszi, arra is alkalmat ad, hogy a résztvevők az Isten missziójához való hűség új útjait keressék a világban, a Szentlélek vezetése mellett.

„Együtt akarunk továbbmenni ezen az úton. Ahogy puszani élményeink kihívás elé állítottak minket, úgy mi is felhívunk minden jóakaratú embert arra, hogy Istentől kapott ajándékaitokat váltsátok átformáló tettekké. A nagygyűlés arra hív titeket, hogy csatlakozzatok zarándoklatunkhoz. Legyenek egyházaink a gyógyulás és együttérzés helyei és szórjuk el Isten igéjének magvait úgy, hogy az igazság növekedjék és Isten mélységes békéje nyugodjon meg a világon!” Részlet az EVT Puszan-i nagygyűlésének záróüzenetből.

A tanácskozás mottója szerint a Szentlélekben növekedve, a Lélek vezetése alatt a világot valósággal átformáló tanítványságra hívattunk („Moving in the Spirit: Called to Transforming Discipleship”) el. A Lélekben való előrehaladás a zarándoklat fogalmára, a vándorló nép bibliai képére utal, arra az útra, amelyen Isten Lelke vezeti a híveket. A zarándoklatot az igazságosság és béke formálta világ szüntelen reménysége és a Krisztusban való megújulás iránti elkötelezettség ösztönzi. A téma lehetőséget ad arra, hogy az egyházak prófétai hangjukat hallassák a világ összetett kérdései kapcsán.            

Az EVT 2013. évi nagygyűlésének egyik kiemelkedő eseménye volt, hogy a delegáltak elfogadták azt az új missziói állásfoglalást, amely azóta meghatározó és megkerülhetetlen dokumentuma az ökumenikus párbeszédnek. A konferencia alapvetéseként szolgáló „Együtt az élet felé: misszió és evangélizáció egy változó világban” címet viselő állásfoglalás magyar nyelven is elérhető.

Külügyi Iroda, fotó: Albin Hillert, Xanthi Morfi / EVT
Forrás: www.oikoumene.org

Kapcsolódó tartalmaink:


Igazságosság és béke zarándoklata
A zarándoklat egyszerre fejezi ki, hogy továbbra is a látható egységre törekvő ökumenikus mozgalom közös útját járjuk, és azt, hogy lépést tartunk a világgal. Ezzel új távlatok nyílnak meg és új gyakorlatot honosítunk meg, nyilatkozta még 2014 novemberében, a program elindításakor Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának főtitkára. A zarándoklat egy átfogó mozgalom, amelynek elindítását az EVT 2013-as nagygyűlésének tanácskozásai és döntései, illetve az EVT meglévő programjainak tapasztalata ösztönözték. A zarándoklat, az úton-lét képe új távlatba helyezi az EVT meglévő programjait és új prioritásokat jelent az ökumenikus mozgalomban.

 

Zarándokok blogja
Az Egyházak Világtanácsa két új, interaktív honlapot indított, hogy az egyházakat aktív részvételre ösztönözze az „igazságosság és béke zarándokútján". Az EVT tagegyházai által elindított kezdeményezés célja, hogy keresztyéneket és jóakaratú embereket hívjon meg abba a globális együttműködésbe, amelyben az igazságosságért és békéért elkötelezett keresztyének más vallásokkal és civilszervezetekkel összefogva a konfliktussal, igazságtalansággal, erőszakkal és fájdalommal teli világ gyógyulásáért tehetnek.

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.