Elkezdődött a Szeretethíd

2017. május 19., péntek

Május harmadik hétvégéjén zajlanak a Kárpát-medencei református önkéntes napok. A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) rendezvénye az önkéntesség valódi ünnepévé nőtte ki magát az elmúlt nyolc évben.

Hivatalosan 17 113-an regisztráltak az idei Szeretethídra, tudtuk meg az MRSZ sajtósától. A rendezvénysorozat össz-kárpát-medencei jellege egyre erősödik, idén 5700 határon túli résztvevőről tudnak. Közülük a legtöbben, 300-an Szlovákiából jelentkeztek, de idén 20 horvátországi résztvevője is van a református önkéntes napoknak – árulta el Kőrösi-Gilicze Réka.

Május 19-én és 20-án zajlik a legtöbb program, de van, ahol már korábban elkezdődött a jótékonykodás. A Kárpát-medence különböző területein munkálkodnak kisebb-nagyobb csoportok szociális, fejlesztési és ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek.

Közös cél a Csillagponttal

A Szeretethíd-önkéntesek pólójának elkészítését idén a Csillagpont református ifjúsági találkozó szervezői támogatták. „Az egység és a közösség nagyon fontos célok egyházunkban, a maga módján mindkét program ezeket igyekszik megvalósítani: a Szeretethíd generációkat köt össze, a Csillagpont pedig a fiatalokat akarja közösséggé kovácsolni" – nyilatkozta a felajánlásról Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője. A Szeretethíd egyébként évek óta visszatérő vendég a Csillagponton, a találkozó résztvevőinek rendszerint lehetőségük van egy-egy délutánt erejéig belekóstolni az önkénteskedésbe az MRSZ szervezésében.

Ahol már csütörtökön elkezdődött

A Szeretethíd felvidéki nyitányának a rozsnyói református alapiskola adott otthont május 18-án. A rendezvény fővédnökségét Farkas Henrietta, rozsnyói látássérült sportoló vállalta, aki minden idők legjobb szlovákiai téli síparaolimpikonja.

» Részletes tudósítás, videó

A nagykárolyi református egyházmegye lelkészi közössége is csatlakozott idén a Szeretethíd akcióhoz. Pénzadományt, gyümölcsöt és zoknikat ajándékoztak a nagykárolyi Könnycsepp Egyesület árváinak.

Központi megnyitó Nagíváradon 

Szombaton Nagyváradon tartják a Református Egység Fesztivált, ehhez kapcsolódva a partiumi városban rendezték meg pénteken a Szeretethíd központi megnyitóját.

A köszöntőbeszédeket követően a helyi gyülekezetek önkéntes csoportjai süteményeket, almát és vizet osztogattak a város hivatalaiban, intézményeiben, de a járókelőket is szeretettel kínálták.

Adományokat is gyűjtenek

A Szeretethídhoz kapcsolódva Budapesten a Corvin Plázában, a Duna Plázában és az Újhegy Bevásárlóudvarban gyűjtenek élelmiszeradományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntesei és munkatársai pénteken 10-18 óra között, szombaton pedig 11-15 óra között a Príma áruházak előtt.

Közösségkovácsoló programok

A Sarkad-Belvárosi Református Egyházközség ebben az esztendőben is csatlakozott a Szeretethídhoz. Több mint 40 szorgos kéz segédkezett környezetük megszépítésében. „Több állomást szerveztünk, amelyeknél ki-ki fizikuma és kedve szerint munkálkodhatott. Hagyományainknak megfelelően virágokat ültettünk a sziklakertbe és a balkonládákba, melyek szebbé teszik intézményünk udvarát. Felújítottuk a közös használatban lévő kerékpártárolót és a nyugdíjasházi kerti padokat, továbbá az épületek közti átjárót. Egy lelkes csapat pedig pásztor tarhonyát készített bográcsban, hogy a munka végeztével mindannyian asztalhoz telepedhessünk és jóllakhassunk. Hálásan köszönjük valamennyi testvérünk odaadó és önkéntes szolgálatát" – derül ki Koncz Zsolt lelkipásztor beszámolójából.

Debrecenben Sajtos Szilárd százados, református tábori lelkész szervezésében 40 református gimnáziumi tanuló önkéntes munkájának köszönhetően látványosan megújult a debreceni hősök temetője.

Gyulán a Polgármesteri Hivatal dolgozói és az Október 23. Alapítvány önkéntesei a Református új-és ó temetőben végeztek szolgálatot, híres gyulai személyek sírját hozták rendbe. Marcellházán a Keskeny út csoport, egészségükben akadályozott fiatalok egy csoportja önkéntes segítőkkel együtt virágládákat festett, virágokat ültetett. Saját bevallásuk szerint egy csodálatos délutánt töltöttek együtt az idei Szeretethíd alkalmából.

A Budapesten a hűvösvölgyi végállomáson a pesthidegkúti reformátusok szolgálói ételosztást szerveztek. A környékbeli hajléktalanok, szegények, de azok is, akik egyszerűen éhesek voltak szendvicset, almát, kis csokit kaptak. „Jó hangulatban telt a délelőtti szendvicskészítés és a délutáni ételosztást is. Akik elfogadták, azoknak traktátust és igés kártyát is adtunk" – mesélték.

További beszámoló: szeretethid.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.