Elhunyt Karcsai Nagy Éva

2019. október 28., hétfő

Életének 67. évében, 2019. október 24-én megtért Teremtőjéhez Karcsai Nagy Éva, a Kossuth Rádió riportere, a Reformátusok Lapja, a Parókia Portál és az Európa Rádió külsős munkatársa.

Karcsai Nagy Éva nevét és hangját 1979 óta ismerik a Kossuth Rádió és a Miskolci Rádió hallgatói. Tapasztalt rádiósként ő segítette szakmailag az Európa Rádió miskolci stúdiójának elindítását. Csilingelő hangja, pozitív személyisége, összetéveszthetetlen nevetése, és nagy szíve volt a védjegye.

2006-tól több éven át ő közvetítette a Kossuth Rádióban a református istentiszteleteket Kelet-Magyarországról. Őszinte lelkesedéssel várta, hogy melyik vasárnap hova utazhat, az ország mely gyülekezetét ismerheti meg, mutathatja be az országos rádióban. Felkészülten, másodpercre pontosan élőzött. Ahogy megjelent a közvetítő kocsi, azonnal órákat egyeztetett. Különös érzékenységgel tudott ráhangolódni a gyülekezetek ritmusára.

Az újságírásban leginkább a portrék vonzották. A megtérés volt a kedvenc témája, ahogy szépen lassan megnyíltak számára a riportalanyok, és meséltek neki megtérésük intim pillanatáról, a hit átformáló erejéről. Az emberi lelken át mindig megpillantotta Isten csodáit, melyekben hitt. A csodák napjai nem múltak el, csak fel kell néznünk ahhoz, hogy meglássuk őket, szemüveget kell cserélnünk, hogy lássuk az élet apró örömeit, hogy rácsodálkozhassunk a minket körülvevő világ szépségeire – vallotta.

Nagyon büszke volt a Bodrogközben található falujára, Karcsára, melynek nevét is felvette. Munkás éveit Miskolcon töltötte, ahol igazi lokálpatrióta lett. Mindenben meglátta a szépet. Kereste az élet értékeit, melyeket a rádión, újságon keresztül szeretett volna eljuttatni az emberekhez. Szenvedéllyel szerette szakmáját, hivatását. 2006-ban felkészültségét és értékközvetítő munkáját a Magyar Rádió Nívódíjjal jutalmazta.

Temetése 2019. november 2-án, szombaton délelőtt 11 órakor lesz Karcsán.

Hajdú Éva

A szerző az elhunyt lánya.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.