Elhunyt Dávidházy Gáborné
2011. október 30., vasárnapDávidházy Gáborné (született: Ördög Éva), a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma Leányinternátusának igazgatónője 86 éves korában, türelemmel viselt, hosszú szenvedés után 2011. október 28-án megtért megváltó Urához.
Temetése november 5-én 13 órakor lesz a Debreceni Köztemetőben.
Ez történik továbbiak →
-
05. 23. csütörtök
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte -
05. 24. péntek
Református Zenei Fesztivál
Budapest -
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom
Olvasta már?
-
Sikeres volt idén is a bibliaolvasás
Az RKKK együtt a Magyar Bibliatársulattal, a Kálvin Kiadóval és a Luther Kiadóval idén is megrendezte a pünkösdi bibliaolvasást. Az eddigi éveknek megfelelően, most is a Deák téri evangélikus templom adott otthont az eseménynek.
-
KassáÉRT
Június harmadik hétvégéjén, Kassán rendezik meg a második Északkeleti Református Találkozót (ÉRT). A szervezők a három napos programmal a felvidéki város nemzeti kisebbségeinek és protestáns felekezeteinek kultúráját kívánják ismertebbé tenni.
-
Ülésezett a REDIE
Berekfürdőn tartotta elnökségi ülését és közgyűlését a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete (REDIE) május 13-án.
-
Lezárult a Szeretethíd regisztrációja
A 15.000. jelentkezőt tíz Ez az a nap! belépővel ajándékozta meg a Szeretetszolgálat.
-
„Nem vagyunk egyedüli keresztyének”
A napokban a Magyar Református Egyház vendége volt a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházának (PROK) delegációja. Ebből az alkalomból Dr. Min Hei Cheon lelkésszel, a PROK külügyi irodavezetőjével beszélgettünk.
