Élet és halál – Csendeshét a Béthel központban

2010. január 30., szombat

altAz élet és a halál kérdéséről szólt a január 25. és 29. között Kárpátalján, a balazséri Béthel Konferencia-központban megszervezett megyei csendeshét.

 

Mottóul a Korinthusi levél 15. részének 55. és 57. versét választották a szervezők: „Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol van a te diadalod? (...) De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk, Jézus Krisztus által!” A halál és az élet kérdéseivel foglalkoztak az előadások, valamint a fórum- és csoportbeszélgetések is. A halál testi-lelki vetületei kapcsán olyan témák kerültek szóba, mint hogy például készülünk-e a halálra, a Szentírás tanítása a pokolról és a mennyek országáról, vagy a feltámadásról szóló tanítás a Korinthusi levél 15. részéből. Ezeken keresztül az elragadtatás, a végidők, a halálfélelem, az öregség, az elmúlás kérdéseit vizsgálták közösen a résztvevők a Szentírás tanítása alapján, azt, hogy hogyan ösztönöz minket az örök élet az életre, és hogy milyen is az igazi élet.

Szanyi György lelkipásztort – aki a Bereg Megyei Missziói Bizottság vezetőjeként a csendeshét szervezője is volt – a Kárpátaljai Református Egyház honlapjának munkatársa arról kérdezte, miért éppen a halál került a hét középpontjába. A lelkész elmondta, hogy meglátása szerint amikor egy halálesettel kell szembenézni, még a keresztyének sem viselkednek keresztyéneknek megfelelő módon. Nem tudnak mit kezdeni a halál gondolatával. A vigasztalás, a reménység, az örök élet gondolata ilyenkor háttérbe szorul. Pedig a halál az élet velejárója. Ajtó ebből a világból egy másikba. A halál Krisztusban teljesen átértékelődik: egy lépés lesz, amivel Hozzá jutunk közelebb. Hozzátette: az élethez való viszonyulásunk meghatározza a halálhoz való hozzáállásunkat is és a halálhoz való viszonyunk meghatározza az életünket. A kettő összetartozik. Nem lehet elválasztani a halált az élettől. De tudnunk kell, hogy Aki egész életünkben megtartott, meg fog tartani akkor is.

forrás: reformatus.com.ua

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.