Egy este a svájci-magyar barátság építésének jegyében

2011. december 04., vasárnap

A Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteményének  Könyvtárában 2011. november 30-án délután tartották a Horvay-könyvbemutatót, melyet baráti beszélgetés követett. Részletes tudósítás.

Közel harminc fő részvételével megtartott rendezvényünk háziasszonya, Fogarasi Zsuzsa művészettörténész, a Dunamelléki Református Egyház Ráday Múzeumának igazgatója (Kecskemét) köszöntötte a vendégeket s kérte fel  Varga Lászlót, az egyházkerület nyugalmazott lelkészi főjegyzőjét, országgyűlési képviselőt bevezetőjének megtartására. A főtiszteletű úr meghatottan említette fel a jó emlékezetű Budai Gergely professzorának beavató szavait, 1954-ből.

„Nézzék csak kérem, ezt a műalkotást úgy kell nézni, hogy Horvay 1908-ban egyetlen magyarként ezzel a művel pályázott a genfi Reformáció Emlékművének megvalósítására, s hogy  a svájciak szívét igazán ez nyerte meg a legjobban.” Így mutatta s mutatja be az elődök nyomán ma is bármelyik vendégnek a Ráday utca 28. szám alatti egyházkerületi székházban található Horvay-alkotást a kedves házigazdánk. Köszöntve az egybegyűlteket,  közöttük a bemutatásra kerülő könyv szerzőit és szerkesztőit, elmondta vágyát: vajha az elkövetkezőkben elkészülhetne, s felállításra kerülhetne e szobor nagyméretű változata Kecskemét főterén, az Újkollégium előtt!

Protestáns szobrok

Fogarasi Zsuzsa ezúttal bemutatta azt a Herenden készült, hófehér, máz alól csillogó Krisztus-szobrot, melyet  – mint református (!) leány, hasonlóan további rokon-gyermekekhez – a családi tradícióknak megfelelően keresztanyjától a konfirmáció emlékére kapott. Ez a kecskeméti (s feltehetően Duna-Tisza közi) református polgárcsaládok körében meggyökerezett divat is jelzi, hogy az alkotói és hitbéli üzenet őszintesége hitelesíti igazán egy-egy szimbólum megszólító erejét.  Emlékezett arra is, hogy évekkel ezelőtt a Magyar Naiv Művészek Múzeumának egyik  falusi enteriőrjében együtt láttatta az alkotó Szent István, Rákóczi, Kossuth és Kálvin alakját!

Ehhez kapcsolódott Szacsvay Éva (Ravasz László püspök unokája) néprajzkutató, aki ezúttal is hangot adott abbéli örömének, hogy a magyar protestáns Kossuth-kultusz tárgyi ikonográfiáját egy, a kötetünkbe szánt tanulmánya révén össze tudta kötni a szóbeli költészet és a mindennapi viselkedés és mentalitás-rendszerek érzékeny vizsgálatával. Elmondta, hogy az 1948-ban elődeink által kezdeményezett és igen hatalmas anyag-gazdagsággal járó történelmi emlék-hagyománykutatásból ma is bőven meríthetünk, s a szaktudomány saját és többi disciplinával való együttes személődése a mindennapok magyar és pl. német keresztyén ízlés-világát, mentalitását kiválóan jelenítik meg. Kálvin  alakja és hitbéli üzenete így szervesül a hétköznapi társadalmi élet és változásban lévő – nem csak városi közösség – ízlésvilágával. A Horvay-kutatás mellett e szándékot testesíti meg a nemrég megjelent Pócsmegyer kötet, amelynek mikrotársadalmi komplex vizsgálatában is ezek a reagálások nyilvánulnak meg.  S a nemrégiben zajlott Csók István-konferencia ugyancsak jó példája a kibocsátó közeg és összetett élményvilág – alkotást létrehozó impulzusok – az alkotó és a vissza- vagy befogadó, mozgó közeg(ek) világának újszerű vagy éppen eredendően valós és igazi megközelítésére.

A Horvay-kötetről

Kriston Vízi József a kötet megszületésének előzményeiről szólt, visszanyúlva egyrészt a Horvay -féle emblematikus és máig sokat vitatott Kossuth-szoborcsoport alakulástörténetéhez, az önálló Horvay-kutatáshoz (lásd Kardhordó Kálmán 2002-es írásai), a sajátos módon épp a Batthyány-emlékév által generált újabb, a nemzeti és a történelmi emlékhelyek kérdéskörében előtérbe került feltáró munkához. Mindaz, amely még mindig kevés kivételként, de nagyszerűen különféle szakterületek egymáshoz önzetlenül és nyitottan kapcsolódó egyéneit és közösségeit vonta be egy közös, nem szorosra font hálóba. Itt emlékezett meg a Kegyeleti Múzeum nemrég elhunyt igazgatójára, Hargittai Emil művelődéstörténészre, aki a sírkerti szobrászat és alkotóművészet egyik virtuózát látta és láttatta Horvayban.

A dombóvári néprajzkutató  muzeológus örömmel számolt be arról, hogy a kötet megjelenését követően a Horvay-életmű olyan szegmensei is feltárulnak végre, mint az alkotó – elviekben és  csak igen töredékesen ismert – szuverén  kisplasztikai munkásságának tárgyi bizonyítékai, melyből közelesen, először Dombóváron készítenek kiállítást. Egy újabb kötet pedig már Horvay összes – korábban állott s ma is látható – köztéri alkotásainak teljes kataszterét mutatná be kárpát-medencei viszonylatban. Friss, aznapi élményét is megosztotta még: néhány órával azelőtt, az itt is jelenlévő Patay Vilmos országgyűlési képviselő segítségével  a Vidékfejlesztési Minisztérium Kossuth téri épületének első – miniszteri – szintjén fényképeket készíthetett Horvay nagy méretű alkotásáról, mely az első világháború során elesett tisztviselőknek állít emléket. Az öntöde szignója is kivehető: Krausz Ferenc (1876-1935) műhelyében készült ez a nagyszerű alkotás is, melyre Horvay János testvérének, Frigyesnek leszármazói hívták fel a figyelmet.

S itt jelentette be a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, hogy néhai Dr. Szepesváry Pál budapesti főtanácsos hagyatékából, az örökösök jóváhagyásával Ferenczi Zoltánné sz. Herzog Emőke két szép Horvay-plasztikát ajándékozott a Dombóvári Városszépítők gondozta helyi örökség-tárnak!

2014 legyen a magyar-svájci kapcsolatok éve!

Millisits Máté művelődés- és művészettörténész  beszélt először parlamenti képviselők előtt arról a régóta dédelgetett gondolatáról, hogy Kálvin halálának 450. évfordulóján 2014 a magyar-svájci kapcsolatok éve legyen. Mindezt több érvvel támasztotta alá: pl. Horvaynak a Genfi Reformáció Emlékműve pályázatra annak idején benyújtott alkotása körül sok a „legenda” és van még tisztázandó, amit egy közös kutatás csak elősegíthet. Ez tisztázhatja többek között azt, hogy valójában milyen hivatalos helyezést s méltatást is kapott Horvay alkotása? Hogyan nézett ki az a kisméretű sokszorosított Krisztus-alak, amely Svájcban is (!) nagy közkedveltségnek örvendett az 1910-es évek fordulóján. Itt, a Ráday utcai épületben végülis a pályaműnek melyik változatát is láthatjuk a két különböző, 1913-ban a Nemzeti Szalon kiállításán bemutatottak közül? Mivel a jelenleg Budapesten található s a nagy Kálvin-kiállításban  (2009-2010, BTM) is helyet kapott bronzszobor hátoldalán is vannak alakok, figurák (reformátorok és katonák), így kérdéses, hogy ennek makettje került-e ki Svájcba, – hiszen az emlékmű eredeti helyszíne, a genfi városfal síkja ezt nem teszi indokolttá… Mennyi kérdés, amely további kutakodásra vár!

A meghívóban is szereplő s a Ráday Gyűjtemény előcsarnokának jobb oldalán lévő Claparède Sándor és magyar, közelebbről hódmezővásárhelyi illetőségű felesége szintén nagy szerepet játszott a magyar-svájci kapcsolatokban, hazánknak még Trianon előtti, pozitív megítélésében, s feltehetőleg a „Kálvin-pályázat” hírét is ők népszerűsítették. S még Hódmezővásárhely és közvetve Horvay: egy  korabeli hetilap közli azt a hirdetést, amelyben egy vásárhelyi szabó büszkén hirdeti termékeit, melyeket pl. az 1928-as New yorki Kossuth-szobor (Horvay alkotás!) avatásán résztvevő amerikai református lelkészek új ünnepi palástjainak külhoni dicsérete is kellően igazolt.

S mondandóját még két adalékkal zárta az ifjú kutató: a Református Figyelő 1929-es évfolyamának november 2.-i számában Szabó Imre, fasori lelkipásztor, későbbi református esperes értekezik cikkében a korabeli kortárs és megelőző évtizedek síremlék-állítási, majd szobrászattá terebélyesedett élő-kultuszának divatjáról s  Krisztus alakjának – általa – méltatlannak aposztrofált terjedő szokásához. S szintén aznapi friss felfedezése: a Horvaynak is számos alkotását megvalósító öntöde tulajdonosa, Krausz Ferenc  síremlékét fedezte fel számunkra, mely rendhagyó módon alumíniumból készült!

Rendhagyó este

A meglepetések sorát gazdagította Molnár Imre, Ferenczy Noémi-díjas bőrműves iparművész, aki a jelenlévők gyönyörűségére bemutatta azt a díszes (bőrborítású) mappát, melyet Horvay János tiszteletére készített K.A. monogrammal egy művésztárs és amely a Magyar Festők, Szobrászok, Képző és Iparművészek Szövetsége tagjainak aláírásával köszönti a Mestert, 1927. november 6-án, – azaz a Parlament előtti tér északi sávjában leleplezett Kossuth-szoborcsoport ünnepélyes avatásának napján!

Az estébe hajló órák vége felé Millisits Máté művészet- és művelődéstörténész tartott rendhagyó tárlatvezetést a már említett Claparède–emléktábla és a hazatért bronz Reformáció/Kálvin Emlékmű előtt.

Fotók és szöveg: Kriston Vízi József

Istent keresem

Jel 22,8–21

„Jöjj! Aki csak hallja, az is mondja: Jöjj! Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →