Egy asztalnál

2013. december 23., hétfő

„A szeretet a ragasztó, a trükk, ami összeköti az embereket”-mondta Szabó István püspök a Magyar Református Szeretetszolgálat „Nincsen számukra hely” adventi kampányának záróalkalmán december 22-én, a Hilton szállóban. Az MRSz negyvenkét, nehéz körülmények között élő gyermeket vendégelt meg, akiket ajándékok is vártak.

Köszöntőként Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumának elnökétől elhangzott, hogy megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a gyerekre. Ez az este is értük van, hangsúlyozta. „Olyan programot kerestünk, amivel örömet tudunk a szerezni a gyerekeknek, boldogság, hogy sokan támogattak ebben”—mondta az elnök. A rendhagyó vacsorát a szervezet céltámogatásokból hozta létre, a különleges alkalom helyszínét a Hilton szálló jutányosan, karitatív módon biztosította. A gyerekeknek, akik közül sok először jutott most el a fővárosba, a Budavári színtér miatt városnéző sétára is volt lehetőségük.

Később Pál Sándor elmesélte, hogy nemrég járt Szovátán, Miskolcon és Kárpátalján. „Mindhárom helyen a mélyszegénységben élőkhöz mentem és mindenhol közösen elénekeltük a Mennyből az angyalt. A dallal megéreztük, mit is ünneplünk Karácsonykor, kinyíltak a szemek, megérkezett a fény. Itt a fővárosban nincs sötétség, hanem csillogás van, de ez nem a Karácsony csillogása. Lehet, hogy itt is el fogjuk énekelni majd a Mennyből az angyalt és ide is beköltöznek Karácsony fényei.” Ha nem is a Mennyből az angyal, de a Hóból az erdő kezdetű karácsonyi dal és további ünnepi dallamok hangoztak el a Napraforgó Együttestől az este gyermekműsor részében.

Az est fővédnökségét Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere vállalta el. Csíntevésekkel teli anekdotája felelevenítette, mi értelme van Adventnek. A történet tanulsága a miniszter szerint, hogy „Advent arra való, hogy világos legyen az életben, mert akkor látszik a rendetlenség. Rendetlenség az életünkben például az, hogy vannak szegények. Köszönet mindazoknak, akik segítenek nekik.”

A miniszter mellett a vacsorán megjelentek olyan további közéleti személyiségek, akik sokat segítettek az MRSz idei munkájában: Aáry-Tamás Lajos, Oktatási Jogok Biztosa, Molnár Tamás, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és Szabó Gábor, az Intersnack Magyarország Kft. Vállalati kapcsolatok és piackutatási koordinátora.

A Köztárasági elnök felesége, Herczegh Anita levélben üdvözölte a rendezvényt: „Egy asztalnál ülni: egy bensőséges, magyarázatra nem szoruló kapcsolat. Ezért is gondolok örömmel arra, hogy ma a Református Szeretetszolgálat szervezésében együtt, egy asztalnál étkeznek a szolgálát munkáját támogatók és a földkerekség legfontosabb polgárai, akikért dolgozni érdemes: a gyerekek (…) Jelenlétetek képviseli mindazt, ami éltünket széppé teszi: az ártatlan őszinteséget, a kedvességet, a vidámságot, a lankadatlan reményt. Bízom benne, hogy sok olyan öröm ér benneteket az életben, amely segít megőrizni ezeket a jó tulajdonságokat felnőtt korotokra is.”

A beszédek után a gyerekeké lett a főszerep, őket is bevonták a műsorba. Bűvész mutatványokkal szórakoztatták őket a Napraforgó együttes tagjai, valamint közös énekléssel. Az énekeket úgy válogatták össze, hogy abba bele tudják csempészni az Evangéliumot.

Igei köszöntőt Szabó István, Dunamelléki püspök tartott. Visszautalt az egyik nem sokkal korábban látott bűvész trükkre. „Mit példáz nekünk, hogy három zsineget összegubancolnak, eggyé válik, majd ismét darabokra esik, de végül ez a három megint egy lesz?”—kérdezte, majd így folytatta: „Ha nem is láthatjuk, hogy történik, ha szeretjük egymást, akkor leszünk egyek. A szeretet a ragasztó, ez az a trükk, ami összeköti az embereket. Hiába rángatjuk, nem szakad szét. Azért vagyunk együtt, hogy a mágnesező szeretetből egy keveset megízleljünk.” A püspök arról is beszélt, hogy gyakran, ha valaki jön hozzánk, azt érezzük, akar valamit, kér tőlünk valamit. Ugyanakkor olyan meglepetés is érhet, hogy ehelyett adnak nekünk. Ez az adás is része a mágnesező szeretnek, ami a köteleket egybetartja. Végül azt kívánta a gyereknek, hogy éljék meg, bár vonakodva nyitnak ajtót, de mégis kapnak. Isten is adni akar, nem kérni, ezért küldte az Úr Jézus Krisztust, fejezte be gondolatait a püspök. Ezután megkezdődött az ünnepi estebéd, mely keretében a rászoruló gyerekek a Nyilas Misi-Pakkokat, a számukra gyűjtött cipősdoboznyi ajándékcsomagokat is megkapták.

Kováts Annamária, Kép: Dimény András 

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.