Díjátadó és író-olvasó találkozó Debrecenben

2011. október 06., csütörtök

Idén is elismernek egy tehetséges művészt a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány tagjai. A díjátadó ünnepség a Debreceni Református Kollégium Dísztermében 2011. október 6-án, 13:30-kor kezdődik, 15:30-tól a író-olvasó találkozó lesz a díjazottal.

Szabó Magda írónő halála után néhány tisztelője összefogásával, köztük Tasi Gézával az írónő hagyatékának örökösével alakult meg a Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány, amely az író-házaspár szellemi hagyatékát kívánja gondozni. Az alapítvány célja, hogy Szabó Magda kötődésének szeretett „hazájával” Debrecennel, a református egyházzal és az egykori iskolájával, a Dóczy Gimnáziummal közösen ápolják Szabó Magda emlékét. Az alapítvány kuratóriumának tagjai: Bölcskei Gusztáv, Lengyel György, Radnóti Zsuzsa, Bereményi Géza és Tasi Géza. A tagok fiatal művészeket díjaznak, hogy további fejlődésüket segíthessék, az első elismerést Szálinger Balázs költő kapta.

Az ünnepség műsora:

Szabó Magda: Elfogadlak című versét Huszti Evelin dóczys diák szavalja

A díjazott nevét bejelenti: Tasi Géza, a kuratórium elnöke

A díjazottat méltatja: Radnóti Zsuzsa, a kuratórium tagja

A díjat átadja: dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke, a kuratórium tagja

(A plakett készítője: Pécsi L. Dániel jelképművész)

Szobotka Tibor: Gyógyulás zenével című művéből felolvas Tóth Daniella dóczys diák

Közreműködik: A Kollégiumi Kántus

Vezényel: Berkesi Sándor Liszt-díjas karnagy

Az ünnepséget követően 15:30-kor író-olvasó találkozóra kerül sor. A díjazottal Dr. Séllei Nóra egyetemi docens beszélget a Dóczy Gimnázium Dísztermében (Kossuth utca 35. III. emelet, 310.).

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.