Régi hagyomány, hogy egyházunk elnöksége a karácsony előtti napokban szeretetszolgálati intézménybe látogat, hogy ott a lakókkal és a munkatársakkal együtt hálát adjon Istennek az elvett ajándékokért, és megköszönje egyházunk valamennyi, a diakóniában szolgálatot vállaló munkatársának áldozatát, szolgálatát. December 18-án az idén öt éves biharkeresztesi Gondviselés Háza Református Idősek Otthonában tartott karácsonyi ünnepségen megemlékeztek az intézményben megtapaszt áldásokról is.
Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke áhítatában, - melyet a napi ige alapján a Róm. 15, 1-21 tartott - elmondta, ennek az igeszakasznak két rendelését is teljesíti ez az idősotthon. "Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. /Róm. 15, 1/ Fogadjátok be tehát egymást, ahogyan Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére." (Róm. 15,8)
Ez intézmény is azért alakult, mert az a legszomorúbb, ha valakit nem fogadnak be - tette hozzá a püspök.
Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője azt hangsúlyozta, hogy ez az intézmény nem egyszerűen szociális ellátást nyújt, hanem mint minden református szeretetintézmény, úgy a biharkeresztesinek is Isten dicsőségére végzi szolgálatát.
"Elég néked az én kegyelmem" ezzel az igével köszöntötte dr. Imre Sándor tiszántúli főgondnok az ünneplő intézményt, majd hozzátette: lehet, hogy itt sok ember elesett és gyenge, de Isten eszköze. Isten csodát készít rajtuk keresztül is.
Az intézmény vezetője Nagy Zsoltné az ünneplők elé helyezte az otthon vezérigéjét: "Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg." Akármilyen kis csepp a tengerben egy intézmény, vagy az a szolgálat, amit végzünk, mégis Isten hordozza és tervébe sajátjaként illesztette bele ezeket a cseppeket. Az intézményvezető beszámolt az elmúlt öt év áldásairól és nehézségeiről bemutatta, mit is jelent ez az öt év szolgálat az örökkévalóság mérlegén.
Gilicze Réka