Családban a helyük

2013. január 30., szerda

Nem kerülhetnek gyermekotthonokba 2014 januárjától a tizenkét évnél fiatalabbak gyermekek – tájékoztatta nemrégiben a szociális államtitkárság a közvéleményt. A kormány célja az, hogy a jövő évtől az állami gondozásba vett legkisebbeket nevelőotthonok helyett nevelőszülők fogadják be. A már állami gondozott tizenkét év alatti gyermekeket pedig fokozatosan helyeznék el új családjaiknál. A változás lehetőség a református egyház számára is, hiszen nevelőszülői hálózatán keresztül újabb gyermekeknek segíthet abban, hogy jó körülmények között nőhessenek fel. Gilicze Rékával, a Magyar Református Szeretetszolgálat sajtóreferensével beszélgettünk.

Magyarországon nagyjából ötezer nevelőszülő végzi tevékenységét, ők havi tizenötezer forintot kapnak egy-egy gyermek neveléséért. Közülük a hivatásos nevelőszülők, akik négynél több gyermeket is a családjukba fogadhatnak, havi bruttó 135 ezer forintot keresnek. A kormány most meghirdetett programjának sikeréhez újabb ötszáz nevelőszülőre lenne szükség. A gyermekvédelem 21 500 gyermekről gondoskodik, közülük 8400 él gyermek- vagy lakásotthonban, a nevelőszülőknél élők száma jelenleg 12 600, ami 59 százalékos arányt jelent – tájékoztatta január 18-án Soltész Miklós szociális államtitkár az MTI-t.

Miért akarja az állam, hogy az otthonokban lakó gyermekek nevelőszülőkhöz kerüljenek?

A saját szüleik sajnos nem nevelhetik ezeket a gyermekeket, pedig ebben a korban számukra is rendkívül fontos lenne a családi, a szülői minta. Az otthonokban ebben nem lehet részük, de a huszonnégy órában rájuk figyelő, őket szerető nevelőszülők társaságában, az ő családjuk tagjaként igen.

Készen áll a református nevelőszülői hálózat egy ekkora bővítésre?

A szakmai hátteret tekintve igen, de szükség lesz újabb munkatársak toborzására. A református nevelőszülők nagy része a kelet-magyarországi régióban él, a legtöbb gyermekotthon azonban Budapesten és környékén, illetve a megyei jogú városokban működik. Szükségünk lesz ezeken a területeken is nevelőszülőkre.

Nem lehet a gyermekeket a kelet-magyarországi családokhoz vinni?

Azokat a gyermekeket igen, akik árvák, vagy teljesen lemondott róluk a családjuk. De az esetek többségében arra törekszünk, hogy a lehető legkevésbé szakítsuk el őket gyökereiktől, az eredeti környezetükből, és hogy a vér szerinti szüleikkel is tartsák a kapcsolatot. Éppen ezért az a jó, ha a református hálózat a lehető legtöbb településen jelen van, hogy bárhol segíteni tudjunk.

Az állam a református egyházra is számít a gyermekek elhelyezésekor?

Minden bizonnyal, hiszen azt tapasztaljuk, hogy a területi gyermekvédelmi szolgálatok szívesen adják a református családokba a gyermekeket. Ha lehetőségük van rá, inkább minket választanak. Tudják, hogy a református nevelőszülőket és az általuk nevelt gyermekeket számos felkészült szakember segíti a hétköznapokban is: szakpszichológusok, nevelési tanácsadók és fejlesztők járnak hozzájuk, de a Magyar Református Szeretetszolgálat is fontos hátteret jelent számukra, amikor támogatja őket, vagy hozzájárul a nyári táborozásukhoz.

Kik jelentkezhetnek református nevelőszülőnek?

Több feltétele van a jelentkezés elfogadásának, de ami a református nevelőszülői hálózat számára különösen fontos, hogy a jelentkezők gyülekezeti háttérrel rendelkezzenek. Ezért is kérünk lelkészi ajánlást tőlük. Fontos számunkra, hogy olyan családokra bízzuk a hozzánk küldött gyermekeket, akik valódi értékek jegyében és őszinte szeretetben tudják nevelni őket, és olyan plusz adottságokkal bírnak, amelyek valóban reformátussá teszik a szolgálatukat.

Kiss Sándor

A nevelőszülői hálózatról és a jelentkezési feltételekről bővebb információ a www.reformatus.hu/szeretetszolgalat címen olvasható, vagy a 06-30-834-2266-os telefonszámon kérhető.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.