Célegyenesben a céltámogatások kiutalása

2012. augusztus 17., péntek

Folyamatban van az egyházaknak jutó állami céltámogatások kiutalásának ügyintézése.

A július 3-án megjelent kormányrendelet után, még az előző hónapban megkezdődtek a kistelepülési szolgálatot teljesítő egyházi személyek bértámogatása, illetve a hittanoktatás támogatása folyósításának előkészületei. A kormányrendelet megjelenését követően készültek el az Emberi Erőforrás Minisztériumában azok a szerződéstervezetek, amelyek nyomán a támogatások kifizetése megindulhat. A jogszabály hatályba lépése mellett ugyanis szükség volt a támogatásokról szóló egyedi szerződések elkészítésére is, amelyeket egyházunk is rövid határidővel véleményezett. Jelenleg a szerződések minisztériumon belüli egyeztetését és véglegesítését várjuk. A szerződések mindkét fél általi aláírását követen kerülhet csak sor a támogatások átutalására, melynek pontos ütemezése egyelőre nem ismert.

Reménység szerint heteken belül, az összes szükséges feltétel teljesülését követően megtörténik az összegek átutalása és így lelkipásztorainkhoz, hitoktatóinkhoz eljuthat a támogatás.

Kommunikációs Szolgálat

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.