Célba ér - sikeres a Nemzeti Zarándoklat
2009. június 17., szerda
A Nemzeti Zarándoklat eléri a célját. Ezt mondta Köteles László, Kolmóska polgármestere a kezdeményezés egyik szervezője. A 10 napos zarándokút végéhez közeledve csak jó tapasztalataink vannak. Fantasztikus élmény - mondja Köteles László. „Egy olyan társadalmi összefogás, amire még nem volt példa. Az egymás iránti tisztelet és szeretet minden fajtáját megtapasztalhatjuk itt a közös séta során.” Egy rossz dudaszót sem hallottunk még mondja a polgármester. Mindenhol a jóindulat sugárzik mindenkiből. Azt hiszem ez a zarándoklat az eddigiek alapján el fogja érni célját. A morális válságból csak így lehet kilábalni.
A Nemzeti Zarándoklat június 10-én, szerdán indult Pálházáról. A nyitó áhítatot Bölcskei Gusztáv, a MRE Zsinatának lelkészi elnöke mondta, aki akkor azt hangsúlyozta beszédében, hogy a társdalomra nem lehet mindent felülről rákényszeríteni. A nemzeti zarándoklat az ébredés jeleit mutatja. A kezdeményezőknek elsődleges céljuk az volt, hogy összefogjon a társadalom, és együtt tegyen a gazdasági és morális válság ellen.
A menet szombaton Budapestre érkezik. A négy égtáj felől érkező csoportok fél 12-kor találkoznak a Lánchíd pesti hídfőjénél. Ezután a Szent István térre, a Bazilikához vonulnak, ahol ökumenikus istentiszteletet tartanak. A zarándokok délután egy órától az Andrássy úton keresztül a Felvonulási térre mennek, ahol kettőtől nagygyűlést rendeznek. Itt a zarándokok képviselői ismertetik az út tanulságait, a válságból kivezető út tennivalóiról, illetve a társadalmi megbékélésről született gondolataikat.
Ez történik továbbiak →
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte -
05. 24. péntek
Református Zenei Fesztivál
Budapest -
05. 26. vasárnap
Televíziós istentisztelet
Debreceni Nagyteplom -
05. 26. vasárnap
Búcsú a templomtól
Kálvin téri templom
Olvasta már?
-
Nikolaus Schneider a Károli díszdoktora lesz
A Magyarországi Református Egyház vendégeként hazánkba látogat Nikolaus Schneider, az MRE aktív partneregyházának, a Rajnai Protestáns Egyház leköszönt lelkészi elnöke, és a Német Protestáns Egyház tanácsának elnöke.
-
Református intézményvezetőt díjaztak
Benkő Sándor-díjjal ismerte el Miskolc város Gálné Ács Mária szolgálatát. A miskolci Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház Családok Átmeneti Otthonának vezetője Miskolc város ünnepén vehette át a kitüntető elismerést.
-
Budapesten a kiskövesdiek
Felvidékről megérkeztek a kiskövesdi reformátusok, hogy részt vegyenek a Református Zenei Fesztiválon. Mi is az autóbuszon voltunk, időről időre jelentkezünk. Tartsanak velünk!
-
Ünnepi istentisztelet Debrecenben
A 475 éves Debreceni Református Kollégium és a magyar református egység ünnepe alkalmából szombaton hálaadó istentiszteletet tartanak. Élőben kapcsoljuk a Nagytemplomot.
-
Sikeres volt idén is a bibliaolvasás
Az RKKK együtt a Magyar Bibliatársulattal, a Kálvin Kiadóval és a Luther Kiadóval idén is megrendezte a pünkösdi bibliaolvasást. Az eddigi éveknek megfelelően, most is a Deák téri evangélikus templom adott otthont az eseménynek.
