Budapesten tartja következő Nagygyűlését az EEK

2012. március 14., szerda

Az Európai Egyházak Konferenciája (EEK) 2011 szeptemberében Prágában tartott ülésén határozott arról, hogy soron következő nagygyűlését Magyarországon, Budapesten tartja. A Nagygyűlés központi témája az Európai Egyházak Konferenciájának missziója a változó Európában.

A 2013. július 3-8. között megrendezésre kerülő Nagygyűlés mindenek előtt az EEK megújulásához szükséges reformintézkedésekre koncentrál. Ebből a célból a 13. Nagygyűlés során Lyon-ban határoztak egy felülvizsgálati munkacsoport létrehozásáról, amely javaslatokat dolgozott ki a megújulási folyamatot, stratégiai célokat és az EEK misszióját illetően.

A megújulási folyamatban természetesen a tagegyházaknak is szerepük van, hiszen a Felülvizsgálati Munkacsoport által kidolgozott Az EEK megújulása című dokumentum kapcsán megjegyzéseiket és javaslataikat eljuttathatják az EEK Központi Bizottságának, amelyeket majd a 14. Nagygyűlésen megvitatnak. Az eseményre mintegy 450 képviselő érkezik az európai protestáns és ortodox egyházakból.

A Nagygyűlés fő helyszínéül a RAM Colosseum szolgál, a nyitó és záró istentiszteleteknek pedig a Pozsonyi úti református templom ad helyet.

A Nagygyűlés nemzetközi szervezőbizottságának munkáját a 2012. február 9-én megalakult Helyi Szervezőbizottság (Local Planning Committee, LPC) segíti majd. Az egyházak képviseletében a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa látja el a főszervezői, koordinátori feladatokat. A tényleges döntéseket a Helyi Szervezőbizottság hozza meg, amely emellett a tartalmi kérdésekben állást foglal, munkacsoportokat hozhat létre, azonban nem vesz részt az operatív megvalósításban.

A Bizottság elnöke vezeti a munkáját, a MEÖT főtitkárával egyeztetve gondoskodik a döntések végrehajtásáról. Ezek operatív kivitelezése, a szervezés átfogó koordinációja, a nemzetközi szervezőbizottsággal való kapcsolattartás a helyi koordinátor feladata.

A magyarországi szervezőbizottság alakuló ülésén 2012. február 9-én megválasztotta elnökének Ódor Balázst, a Magyarországi Református Egyház Külügyi Irodájának vezetőjét. A helyi koordinátori feladatokat Somosfalvi Orsolya látja el.

Fontos momentuma lesz a szervezésnek a nemzetközi és a helyi szervezőbizottság találkozója 2012. március 18-21. között, amely során a Nagygyűlés programját, lebonyolítását érintő érdemi kérdésekben születhet döntés.

Forrás: MEÖT



Istent keresem

2Tim 2,19–26

„De az Úr szolgája ne viszálykodjék,...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →