Bölcskei Gusztáv megkapta hivatalos rektori kinevezését

2015. június 29., hétfő

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorává történt kinevezését június 29-én vette át Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában rendezett ünnepségen.

A kinevezésről szóló köztársasági elnöki határozat a Magyar Közlöny június 12-i számában volt olvasható, mely szerint a rektori megbízatás 2015. július 1-től 2017. július 30-ig szól.

Bölcskei Gusztávot – aki 1997-től 2014-ig tiszántúli püspök, illetve a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke volt – még február elején bízta meg a rektori teendők ellátásával a Tiszántúli Református Egyházkerület 2015. január 24-én megalakult új elnöksége. Az 1990-es években két ízben választották a Teológiai Akadémia dékánjává, 1995−1997 között pedig a Debreceni Református Kollégium főigazgatói tisztét töltötte be.

Bölcskei Gusztáv februárban a Debreceni Televíziónak nyilatkozott rektori terveiről.

Fotó: Bruzák Noémi (MTI)

Reformatus.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.