Bogárdi Szabó István püspök kolozsvári köszöntője

2016. május 24., kedd

Bogárdi Szabó István püspök köszöntője a magyar református egység napján.

Szeretett Gyülekezet, Kedves Testvérek,

azt hiszem, mindannyian azokkal az érzésekkel vagyunk most itt együtt, ahogy Istentisztelet kezdetén bevonultunk. Sok arc fordult felém, némely arc mosolygott, más arcokon könnyek voltak. Ez  a két érzés kevereg mindannyiunkban: itt van bennünk az örömnek, a feloldódottságnak, a találkozásnak, az együttlétnek az öröme, és, másrészt, az Isten iránti hála és meghatottság könnyei.

A Magyarországi Református Egyház egész közössége nevében hadd köszöntsek mindenkit ezen a szép napon, a mi egység-ünnepünkön, amely  ma, Pünkösd után, a Szentháromság vasárnapja is. Ezért engedje meg a gyülekezet, hogy először arról a nagy titokról szóljak, melyet Augustinus egyházatya  a Szentháromságról értekezvén fejteget, majd  szép konklúzióval zár:  az Atya az, aki szereti a Fiút, a Fiú az, akit az Atya szeret, (csúnya magyarsággal: aki szeretve van), és az Atyát és a Fiút a Szentlélek köti össze, aki maga a szeretet köteléke. Sok hasonlatot sorol ehhez Augustinus egyházatya, ezeket most fölösleges elmondani, csak a konklúziót említem. A konklúzió pedig az, hogy minket maga Isten tanít meg szeretni a reánk kitöltetett Szentlélek által, és ha megtanuljuk Istent szeretni, úgy ahogy az Atya és a Fiú és a Szentlélek szereti egymást, akkor fogjuk megtanulni egymást is igazán szeretni.  A Szentháromság Isten tanítson meg minket Istent szeretni a Szentlélek erős kötelékében, és tanítson Őt szeretve egymást is igazán szeretni.

Amikor 2009-ben az egység-zsinatra készülődtünk, sokan kérdezték, hogy miért van erre szükség nyilatkozatot kiadni, alkotmányt szerkeszteni?  Talán azért, mert a magyar reformátusok keménynyakúak, makacsok, dacosak, és mindegy, hogy mit hoz a történelem, akkor is összefognak és összetartanak?  Mások azt firtatták, hogy nincs-e ennek valamiféle politikai üzenete? Hogy, úgymond, a magyar reformátusok megüzenik az olyannyira megosztott, meghasadt, civakodó magyar népnek, hogy lám, így kell egységben lenni? Sokféle választ lehet ezekre a kérdésekre adni. Az én akkori és mostani szívbéli válaszom az, hogy nem tettünk egyebet akkor, csak kimondtunk néhány magától értetődő dolgot, néhány evidenciát. Mert a világ úgy van, hogy néha ki kell mondani azt is, hogy 2x2=4. És a világ úgy van, hogy ki kell mondani: vannak emberek, akik összetartoznak. Ki kell mondani, hogy a magyar reformátusok is összetartoznak. Lehet, hogy a látszatra csak sok a vita, a megosztottság, a veszekedés tűnik szemünkbe, de éppen ezért és ezekkel szemben néha ki kell mondani az evidenciákat. 2009-ben ez történt. És úgy döntöttünk, hogy minden évben újra meg újra kimondjuk azt, hogy összetartozunk.

De van itt még néhány evidencia. Nagyon röviden hadd soroljak néhányat a sokból, hogy a mai ünnepükön is megerősítsem együttlétünket, és ily módon adjam át a magyarországi testvérek köszöntését.

Nekünk magyaroknak van egy szép tavunk, a Balaton. A Balatonnak pedig van egy titka, úgy nevezik: aranyhíd. Ha valaki megteheti, egyszer augusztus táján menjen el a Balatonhoz és délutáni órán, amikor a Nap már ereszkedik le a Keszthelyi-öbölben, álljon be derékig a vízbe, és forduljon a lenyugvó Nap felé, és látni fogja az aranyhidat. A Naptól egészen őhozzáig egy aranyhíd fodrozódik a víz csodálatos tükrén. De nem ez az aranyhíd titka, hanem az, hogy ha ott és akkor én nem a Nap fénye felé nézek, hanem a másikat nézem, aki mellettem áll, akkor nem látom ezt az aranyhidat. De ha a másik helyébe állok oda, a napfény ott is hidat ver a vízen. Ez a mi keresztyénségünknek a nagy titka: Krisztusra kell néznünk és máris látjuk az üdvösségbe megnyíló utat! És egyúttal hinnünk kell a testvérünkről, aki mellettünk áll, és ő is Krisztusra tekint, hogy neki is ugyanúgy rendelkezésére áll ez az aranyhíd. Hadd legyen ez a mi közösségünk nagy és mély titka. Csak Krisztusra tekintve, csak Őt követve – ahogy egykor megfogalmaztuk: Krisztus a jövő, együtt követjük Őt! –, tehát csak reá tekintve nyílik meg mindannyiunknak,  de külön-külön, egyenként is a kegyelemnek ez a csodálatos világa, éppen ott ahol vagyunk, itt Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, s bárhol Magyarországon.

A másik evidencia a mai Igéhez kapcsolódik. Péter apostol 1. levelének 3. részében különös és elkötelező szavakat olvasunk arról, hogy amiképpen egykor a bárkában az özönvíz idején kevesek megtartattak, úgy tart most meg bennünket a mi Urunk Jézus Krisztusunk kegyelme. A mai európai civilizáció útja egyre nyilvánvalóbban azt mutatja, hogy az itt élő keresztyénség bárka-keresztyénség lesz. De akkor legyünk is azok: zárjon össze bennünket az egy-hit, a Krisztusra tekintés, a szeretet  közössége, vagyis az, hogy mi Isten megmentő kegyelméből élünk, és ezt a megmentő kegyelmet kínáljuk az egész körülöttünk levő világnak. Nem könnyű időkben élünk, az idők nyugtalanító jelekkel vannak tele, és nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap. De talán nem is a mi dolgunk ezt tudni. Nekünk itt és most, a mi időnkben, a mi korunkban kell Urunk Jézus Krisztusunk kegyelmét megragadnunk, arról bizonyságot tennünk és továbbadnunk.

És végül egy harmadik evidencia: délelőtt a Monostori úton a Kakasos templomban voltam istentiszteleten – Pap Géza püspök úr templomában –, ahol ma volt a konfirmáció. Ezen a konfirmáción végbement egy megszokott jelenet, amely most mégis különös élességgel ragadott meg. A konfirmandusok kivonultak az Úrasztalához, elmondták a konfirmandusok fogadalmát és elénekelték a konfirmandusok énekét, majd letérdeltek és úgy vették az áldást. A református ember nem térdeplős fajta, nem bólogatós fajta, hanem keménynyakú, egyenes gerincű, nem tudja a térdét megrogyasztani. De egyszer mindannyiunknak meg kell ezt tenni! Egyszer minden magyar  reformátusnak le kell térdelnie az Úr Jézus Krisztus előtt, hogy Őt Úrnak és Krisztusnak vallja, és Tőle az áldást elfogadja. Sőt, ha kell, akkor térdeljünk le minden évben is az egység napunkon, és ha kell térdeljünk le minden  Úrnapján, és ha kell térdeljünk le minden napon, hogy aztán viharban, bajban, munkában, feladatban, örömben és küzdelemben, áldásban és nehézségben, egyszóval ahogyan és amikor élünk mindig megálhassunk.

Isten áldja meg a Testvéreket! 

Istent keresem

5Móz 28,49–69

„És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek,” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →