Bölcskei Gusztáv a választások után: a nehézségeken együtt lehet túljutni

2010. április 26., hétfő

 

Nem a csodát kell várni a változástól, hanem azt, hogy a közösségek megerősödésével ismét erős nemzet legyünk a Kárpát-medencében – mondta Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

A püspök az Európa Rádiónak az országgyűlési választások második fordulója után hangsúlyozta: a bizalmat kapottaknak tudniuk kell, hogy merre kell menni és a nemzeti közmegegyezés hogyan fog alakot ölteni.

„Sok ember számára a fellélegzés időszaka kezdődik, még akkor is, ha tudjuk, hogy a beszorítottság és a megkötöttség leszűkíti a mozgásteret" – fogalmazott a Zsinat lelkész elnöke.
A kormány és az egyházak kapcsolatáról Bölcskei Gusztáv azt mondta: „Az utóbbi években átélt dilettantizmus és rosszindulat után csak jobb jöhet. Le kell ülniük azoknak tárgyalni, akik egymást stratégiai partnernek tekintik, hiszen vannak olyan ügyek, amelyekben eddig is vállaltunk feladatokat. Egy olyan kormányzattal másként lehet tárgyalni, aki ezt elfogadja és nem az egyháznak nyújt segítséget, hanem az egyházon keresztül az embereknek” – hangsúlyozta a püspök.
Bölcskei Gusztáv szerint az előző kormány legnagyobb hibája az volt, hogy a közösségeket gyengítette. „Ezek után a legfontosabb, hogy a fejekben és a szívekben rend legyen és a közösségek megerősödjenek, mert vannak olyan nehézségek, amelyeken csak együtt lehet túljutni.”

Forrás: Európa Rádió

 

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.