Bizottság, amely működik

2013. március 02., szombat

Van ifjúsági élet egyházunkban Kárpát-medence szerte – újra ez a tanulsága a Generális Konvent Ifjúsági Bizottsága (GeKIB) ülésének. A Kárpát-medencei egyházkerületi ifjúsági referenseket, ifjúsági szervezeteket, egyetemi gyülekezeteket és teológiákat tömörítő testület munkatársi találkozóját ez alkalommal az erdélyi Gyaluban tartotta február 25–27. között. A találkozón a közös teendők szervezése mellett a szakmai fejlődésre, tréningekre is szántak időt, illetve az együttműködés új útjain gondolkoztak – többek között arról, hogyan lehetne erősíteni az egyetemi gyülekezetek és a teológiák kapcsolatát.

Nem szokott jól hangzani, ha egy munkát egy bizottságra bíznak – számos kezdeményezés halt már el így a közigazgatásban és az egyházban is. Különösen hátborzongató, ha ezt olvassuk: ifjúsági bizottság. Üdítő kivételek persze akadnak, az egyik ilyen a GeKIB, amely 2010 óta újult erővel végzi munkáját, és összeköti azt a számos erőforrást, munkatársi közösséget, szervezetet, akik azon fáradoznak, hogy Krisztushoz vezessék a fiatalokat. Ennek kulcsa nem az egyéni teljesítmény, sokkal inkább a közösség, ami egyedül Istenre figyelve élhető meg, csak így válik élővé, termékennyé.

Számos kemény kérdéssel találkozik, aki fiatalokkal foglalkozik. Például, hogy miért nem jönnek a fiatalok a közösségbe, vagy miért morzsolódnak onnan le. A kérdés nyomasztó, ha nem kapaszkodunk bele Krisztus ígéretébe, akinek az a célja, hogy megkeresse azokat, akik az övéi, és akiknek az örök élet ajándékát szánja. Ahhoz, hogy Krisztushoz hívjunk embereket, nekünk is az ő közelében kell lenni – ezért voltak különösen fontosak a közös lelki töltekezés alkalmai, a gyalui találkozó áhítatai, imaközösségei.

Idén első alkalommal Erdély fogadta be a GeKIB munkájában részt vevő közel harminc lelkészt, teológust, ifjúsági munkást. A tanácskozáson új kezdeményezések is bemutatkoztak, például a Győrfi Eszter vezette PROMISSZ, a pesti református egyetemi misszió. Első alkalommal voltak ott a tanácskozáson a beregszászi, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi és miskolci egyetemi lelkészek, valamint a református teológiák képviselői. A közös munkát számos előítélet gátolja, és az egymással nem törődésben elszivárognak a fiatalok. A találkozón egyértelművé vált: ha csak egy apró csavar meglazul a hajótestben, az egész hajó veszélybe kerül. Ezért fontos, hogy ki-ki a maga helyén törekedjen arra, hogy szoros kapcsolatban maradjon azokkal, akik ugyanazon a küldetésen fáradoznak más-más szervezeti keretben. A közös munkához nélkülözhetetlen az az alázat, amelyet Pál apostol is gyakorolt: „mindeneknek mindeneké lettem..."

A találkozón az érdeklődők megismerhettek a kolozsvári ifjúsági szervezetek munkájával, megjárva a FIKE, az IKE, a Genesius Társaság és az erdélyi CE Szövetség irodáit, tapasztalva, hogy a különböző szervezetek közös munkálkodása nem utópia, hanem kötelesség. A GeKIB ülésén mindezek mellett az idei Csillagpontról, az októberi Kárpát-medencei ifjúsági imaéjjelről, a Szeretethídról, valamint számos Kárpát-medencei ifjúsági programról is egyeztettek – a legközelebbi a húsvétot követő hétvégére eső, a lelkészi hivatástudattal és a magyar református lelkésszel foglalkozó teológustalálkozó, amelynek ez évben a pápai teológia ad majd otthont.

Mindezt nem lehet levelezőlistákon, a hivatali gépezetben nyomtalanul eltűnő levelekkel szervezni – a GeKIB ereje, hogy nemcsak bizottságként, hanem személyes kapcsolaton alapuló közösségként, gyülekezetként végzi munkáját. Hogy ez a közösség tovább erősödjön, legközelebb november 18–20-án a sárospataki teológiát látogatják meg a Kárpát-medencei ifjúsági munkában forgolódók.

Bagdán Zsuzsanna

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.