Bibliavasárnapi körlevél

2014. február 28., péntek

A Magyar Bibliatársulat levélben fordult a gyülekezetekhez Bibliavasárnap előtt, amikor a perselypénz a bibliagondozás feladatainak támogatására gyűlik majd a templomokban.

Nagytiszteletű Lelkipásztor Testvérünk!

„Áldott, aki jön az Úr nevében!”
(Mt 21,9)

Bibliavasárnapi körlevelünkkel ez alkalommal is szeretnénk beszámolni református gyülekezeteinknek arról a munkáról, amelyet 2013-ban elvégeztünk.

A mottóként választott fenti ige nem csak virágvasárnap és a közelgő húsvét felé irányítja a  figyelmünket, de reményt is ad abban az értelemben, hogy az egyház Ura mindig meg tudja áldani fáradozásainkat, valahányszor az ő nevében lépünk a bibliamisszió színterére, és  terjesztjük az örömhírt.

Örömmel jelenthetjük a református bibliaolvasó testvéreknek, hogy 2014 húsvétján megjelenik az új fordítású Biblia legújabb, revideált kiadása, hagyományos kéthasábos tördelésben, az eddig ismert bibliaméretekben, de 11 különféle kötéstípusban, a luxuskivitelű bőrkötéstől az olcsó papírkötésű, kifejezetten missziói terjesztésre szánt kiadásig. A világi és egyházi olvasók, valamint a könyves szakma először a 2014. április 24-27. között megrendezendő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon találkozhat az új bibliakiadással.

Szeretnénk egy ökumenikus hálaadó istentiszteleten is megköszönni Istennek a megújult Bibliát, 2014. április 27-én vasárnap du. 18:00 órakor, a budavári evangélikus templomban (Bécsikapu tér 1.). Erre az alkalomra szeretettel várjuk a MBTA tizenkét tagegyházának vezetőit, lelkipásztorait és budapesti támogatóinkat.

2013-as új kiadványaink között a kisgyermekes szülőknek ajánljuk az ún. Képregényes Bibliát, illetve a Bibliai nyomkereső című foglalkoztató könyvet.

2013-ban is megvalósulhatott a Református Egyház által fenntartott iskolákban végzett bibliaosztás a kilencedikes gimnazisták között, amelynek eredményeként összesen 1600 Biblia talált gazdára.

Támogatóink segítségével megvalósíthattuk a „Jövevény voltam és befogadtatok...” elnevezésű menekült-kiállítást, amelyet elsőként a Mezőtúron tartott Csillagpont Református Ifjúsági Találkozón mutattuk be, 2013. július 23-27. között. Azóta a kiállítás két teljesen azonos sorozatban járja az országot. Az egyik sorozat felelőse a Református Missziói Központ Menekültmissziója, akik immár tucatnyi iskolában, egyházi intézményben vagy gyülekezetben mutatták be a kiállítást, és szerveztek hozzá kapcsolódó ismeretterjesztő vagy beszélgetős programokat. A másik sorozat felelőse Dr. Dobos Ágoston békésszentandrási lelkipásztor testvérünk, aki évek óta végez szolgálatokat a menekülttáborokban.

2013. májusi adománygyűjtő akciónk bevételével, 1,5 millió forinttal tudtuk támogatni 2013-ban a budapesti Bibliamúzeum fejlesztését és külső átalakítását is. A magunk lehetőségeihez mérten így járultunk hozzá a Múzeumot fenntartó Dunamelléki Egyházkerület ugyanilyen irányú erőfeszítéseihez: ennek az együttműködésnek az első gyümölcse a tavasszal megnyílt „Bibliás könyvesbolt”, ahol a Magyar Bibliatársulat és a Kálvin Kiadó valamennyi bibliás kiadványa, és más kiadók hasonló könyvei között válogathatnak az érdeklődők.

A 2013. karácsonyán meghirdetett adománygyűjtő akciónk célja az, hogy támogassuk az Oroszország területén található Mari köztársaságban beszélt mari (cseremisz) nyelven elkészült Újszövetség-kiadás 2014-es megjelentetését.

Reméljük, hogy a fenti rövid összefoglalással, valamint a levelünkhöz mellékelt, és a templomban kifüggeszthető bibliavasárnapi plakáttal segíteni tudjuk Lelkipásztor Testvérünket a gyülekezet tájékoztatásában. A magyar nyelvű Biblia gondozása, kiadása és terjesztése továbbra is egyházunk kiemelt feladata a magyar társadalomban. Ezt a célt a Magyar Bibliatársulat elkötelezett munkatársaival igyekszik maximálisan szolgálni és segíteni.

Kérjük, hogy a 2014. március 2-i bibliavasárnapi adományokat legegyszerűbben a mellékelt postai befizetési lap felhasználásával vagy az egyházkerületükben, egyházmegyéjükben megszokott módon juttassák el a Magyar Bibliatársulatnak.

Nagytiszteletű Lelkipásztor Testvérünk életére és szolgálatára Urunk áldását kérve maradunk

Budapest, 2014. február 12.

testvéri szeretettel,

Steinbach József s. k., püspök, a MBTA ügyvezető elnöke                     
dr. Pecsuk Ottó s. k., lelkész, a MBTA főtitkára

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.