Bibliás Könyvesbolt nyílt Budapesten

2013. május 27., hétfő

Mindenki, akiben egyedi módon gyűrűzik tovább mindaz, amiről érdemes mesélni, jogosult arra, hogy írjon, olvasson, kérdezzen, az élet, a lélek teljességének újabb és újabb árnyalataira leljen a sorok között – hangzott el a Bibliás Könyvesbolt megnyitóján május 24-én Budapesten. A Dunamelléki Református Egyházkerület székházában megnyílt könyvesbolt azt szeretné segíteni, hogy mindenki, aki igényli, gazdagodhasson életében a Szentíráson keresztül.

Évtizedes álom immár, hogy legyen egy olyan központ Budapesten, ahol a Biblia áll a középpontban. Az álom megvalósulásának első lépése a megújuló Biblia Múzeumban a közelmúltban megnyílt könyvesbolt. Nem egyszerű protestáns könyvesboltról vagy múzeumshopról van szó, hanem egy olyan igényesen kialakított térről, ahol a lehető legkülönfélébb bibliakiadások, bibliai segédkönyvek és a Biblia üzenetéhez kapcsolódó gyermekkönyvek, pszichológiai- és szépirodalom, valamint igehirdetés-kötetek, hangoskönyvek is várják a lelki felfrissülést kereső közönséget.

Ez nem egyszerű bolt, hanem alkotás – hangsúlyozta megnyitó beszédében Szabó István dunamelléki református püspök. A Ráday utca 28-ban található Bibliás Könyvesbolt, Biblia Múzeum és Ráday Műemlékkönyvtár hármasa egyszerre szeretne a Bibliában lévő, inspiráló és élő üzenet, valamint a Biblia évezredes történetének befogadásában segíteni. A kétszintes komplexumban a műemlék könyvtár és a bolt mellett egy interaktív bibliamúzeum is helyet kap majd az elkövetkezőkben. A püspök Kálvin két hasonlatával élve elmondta: a Biblia szemüveg és térkép is, amelyek nélkül, homályosan látva, nagyon nehéz tájékozódni az élet labirintusában. – Az Ige vezérfonal, amely nemcsak keresztülvisz a labirintuson, hanem elsegít addig a célig, amelyet Isten rendelt el számunkra. Legyen ez térkép- és szemüvegbolt, Isten megihlető szavának helye! – fogalmazott Szabó István.

A rohamos tempóban bezáró könyvesboltok arról beszélnek: a digitalizáció korában megváltozott a kereslet a lapozható könyvek iránt. Miklóssy Hajnalka boltvezető szerint valóban kockázatos gazdasági vállalkozás egy könyvesbolt elindítása, ezért külön üdvözlendő, hogy a Dunamelléki Református Egyházkerület nem így, hanem misszióként tekint a bolt működtetésére:  A cél nem a gazdasági nyereség, hanem az, hogy igényesen kialakított helye legyen a Bibliának és a Bibliával kapcsolatos könyveknek.

A különféle magyar és idegen nyelvű bibliakiadásokat, szakkönyveket, bibliamagyarázatokat, bibliai témájú regényeket, versesköteteket, gyermek- és imádságos könyveket kínáló Bibliás Könyvesbolt egész júniusban húsz százalék kedvezményt kínál látogatóinak. A betérőket időszaki kiállítások is várják: a megújuló Biblia Múzeumban Vadászné Ablonczy Emőke textilművész Beszédes leveleim, leveles beszélgetéseim című kiállítása mellett a Magyar Bibliatársulat nemzetközi bibliafordításokból álló tárlata is várja az érdeklődőket.

Bagdán Zsuzsanna, fotó: Füle Tamás

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.