Biblia a gyerekkézben - VII. Egyházmegyei Bibliaismereti Verseny a felvidéki Martoson

2009. december 02., szerda

A hittanra járó gyermekek szorgalmasan olvasták, tanulmányozták és tanulták a Szentírást az elmúlt hetekben, hiszen 2009. november 28-án került sor a Komáromi Református Egyházmegye által szervezett VII. Egyházmegyei Bibliaismereti Versenyre Martoson. A 19 résztvevő gyülekezet 68 csapatot indított 235 gyermekkel, akiket 47 felnőtt kísért el – írja az eseményről szóló tudósításában Czinke Tímea bátorkeszi lelkész. A verseny helyszínére folyamatosan érkeztek a csapatok. Az egymásra való várakozás is tartalmasan telt, mert a Bátorkeszin megrendezett Fireszke nyári gyermektáborok elevenedtek meg a templom falára kivetített képek által a rendezvény kezdetéig többszöri „Én is ott vagyok!” felkiáltás kíséretében. A bibliaismereti verseny írásbeli kérdések formájában zajlott. Egy óra állt a csapatok rendelkezésére a válaszadásra. Míg a javítás, pontozás folyt, addig Écsi Gyöngyi hetényi lelkész játszott a gyerekekkel, és mondott egy kedves történetet. Amíg a kisebbek ebédeltek, addig a nagyok Dobai Júlia Firesz-munkatárs és Senkár Szabina rajzolt-festett evangéliumi tanítását hallgatták. Az 1. kategóriába tartozó 1-2. osztályosok Péter halfogását, Zákeus történetét tanulták, valamint azt, amikor Jézus a tengeren jár és ahogyan lecsendesíti a tengert. A 11 induló csapat közül Martos a harmadik, Megyercs a második, Bátorkeszi pedig az első helyen végzett. A 2. kategóriába a 3-5. osztályosok kerültek. Ők a felsorolt történeteken kívül a samáriai asszony Jézussal való találkozását is tanulták. A 29 csapatból Hetény, Vágfarkasd és Kisújfalu csapata volt a legfelkészültebb. A 3. kategóriába a 6-9. osztályosok tartoztak. Az ő témájuk a Hegyi Beszéd (Mt 5-7) volt. A 28 csapat közül Komáromot és Vágfarkasdot megelőzve a hetényiek átvehették másodszor is az első helyért járó díjat. „Istent illeti a dicsőség, mert Ő az, aki ennyi gyülekezetet arra indított, hogy Bibliát adjanak a gyermekek kezébe, hogy ez által is terjedjen az Úr igéje, életet formáló szava” – zárja beszámolóját a lelkész.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.