Bemutatták A reformáció kincseit

2015. december 11., péntek

A Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében december 10-én bemutatták A reformáció kincsei című kötetet, mely a magyarországi evangélikusság történetét dolgozza fel.

Gyülekezetek, egyházfelépítés, életpályák, építészet és zene egyaránt helyet kapott abban a valóban gazdag és olvasmányos kötetben, amely Kollega Tarsoly István és Kovács Eleonóra szerkesztésében a Tarsoly Kiadó gondozásában jelent meg. Ötven szerző írta a kötetet, amely a reformáció korától mutatja be egészen 2015-ig a Magyarországi Evangélikus Egyház történetét. Teszi ezt úgy, hogy a gazdag képi illusztrációra támaszkodó köteten belül, rövid fejezetekre osztva, közérthetően és olvasmányosan mutatja be az egyház felépítését, egyes történeti korokban való alakulását.

„Az volt a célunk, hogy egy olyan közérthető, egyben olvasmányos könyvet alkossunk, amely a művelt nagyközönség számára készül, amelyikkel az emberekhez közelebb kerül az evangélikus egyház, illetve a reformáció" – fogalmazott Kollega Tarsoly István. „Törekedtünk arra, hogy az élő közösséget, az élő egyházat is bemutassuk, valamint a helyi közösségeket is láttassuk" – jegyezte meg Kovács Eleonóra, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa, egyben a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyűjteményi Tanácsának elnöke .

„Itt állok, másként nem tehetek" – idézte köszöntőjében Hafenscher Károly a reformátor híres mondatát. A Reformációi Emlékbizottság miniszteri biztosa hangsúlyozta, hogy Luther „azokról a stabil értékekről beszél, amit a reformátor újra felmutatott és az ötszáz éve tartó folyamatban megőrizve ránk hagyott, hogy építkezzünk." A Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának lelkészi elnöke a reformáció kincseiről kiemelte, hogy azok nem csak épített örökségben foghatók meg és tapasztalhatók, hanem ilyennek tekinthető többek között a tisztességes gazdálkodás, a szabadság, a szellemi és lelki igényesség is. A kötet címére utalva Hafenscher Károly hangsúlyozta, hogy „az egyetlen igazi kincs az evangélium. Ami ebben a kötetben olvasható és látható, az az evangélium öröméből, hatásából, lényegéből született."

Fülöp Tamás, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy „a gazdagon illusztrált könyv nem csupán történeti áttekintés, hanem annál sokkal több: egy lexikon adatgazdagságával, egy képeskönyv esztétikumával, egy egyetemi tankönyv átfogó tematikájával és egy igényes magazin olvasmányos stílusával hozza közelebb az olvasóhoz az evangélikus egyház értékeit."

A kiadó tervezi a kötet párjának, a Magyarországi Református Egyházat bemutató kiadvány megjelentetését is.

Forrás: evangelikus.hu

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió