Be kell bizonyítanunk, mi is lehetünk vagányok

2012. április 27., péntek

A reformátusságot érdekli az ifjúság, nemcsak nyugdíjasok gyülekezete az egyház, de ezt be is kell bizonyítania, mondja Deák Péter. A szociológus, másodéves teológushallgatóval arról beszélgettünk, hogyan lehet még több fiatalt megnyerni, hiszen ezen is áll, milyen lesz a jövő egyháza.

Mit mondanál a kortársaidnak, miért legyenek hívő reformátusok?

Arra, hogy miért legyenek hívők, könnyebb válaszolni, mint arra, miért éppen reformátusok legyenek. Azért legyenek hívők, mert Istennel minden könnyebb. Véleményem szerint csak így lehet boldogan élni, és erről személyes tapasztalataimat is át tudom adni. Megtért keresztyén vagyok. El tudom mondani mindenkinek, milyen változásokat éltem át és azt is, miért történt az, hogy én hívővé lettem. Előtte ateista voltam. Mondhatni belecsöppentem a hit világába, mint Pilatus a Credóba.

Hogyan lehet véletlenül belekerülni a keresztyénségbe?

Bár nem hívő családból jövök, szüleim mégis tartották magukat ahhoz a nézethez, hogyha a gyerek egyházi középiskolába megy, ott rosszat biztosan nem tanul, rendre nevelik. Amikor felvételiznem kellett, amihez lelkészi ajánlásra volt szükség, még meg sem voltam keresztelve. Egy lelkipásztor megelőlegezte nekem a bizalmat, és nem sokkal később már konfirmáltam. Így kerültem be az egyházba, és így találkoztam hívőkkel. Eleinte még azt sem értettem egészen, miről beszélnek a többiek az ifiben, mert előtte nem sokat hallottam Istenről, és nem is igazán hittem benne. Másodlagos kötődésem volt csak az egyházhoz, de egész jól éreztem magam benne, élveztem, hogy sportolhatok és jól ellehetek a többi fiatallal. Ahogy járogattam, egy idő után azon vettem észre magam, hogy egyre inkább odafigyelek az istentiszteleteken, sokszor meghallottam, hogy arról van szó: Isten szeret téged. Hosszabb idő után meg is tapasztaltam ezt. Megláttam mások életét, olyan protestánsokét, akik nemcsak istentiszteletre jártak, nemcsak a vallásos gyakorlatot követték, hanem egy-egy rossz dolgot, ami az életükben volt, egyszer csak már nem tettek. De nekik is meg kellett hozniuk ehhez ugyanazt a döntést, mint nekem, az elfogadás döntését. Mert véleményem szerint sem a hit, sem az egyházkötődés nem örökölhető. Például egy  társam az ifiben mindig nagyon indulatos volt, kötözködött a többiekkel, de egy nap úgy döntött, hogy élete felett elfogadja Jézust, és ettől kezdve nem bántott másokat. Ez nagyon szemléletes példa volt számomra, rájöttem, nekem is erre van szükségem. Láttam, hogy Istennek tényleg van hatalma, megéreztem, nem csak „rizsa" az, amiről addig beszéltek nekem. Ennek hatására kezdtem el imádkozni. Megtértem, és ettől kezdve vált természetessé számomra is, hogy átadtam a kormányzást Isten kezébe.

Miért nehéz kérdés az, hogy a fiatalok a református egyházat válasszák?

Jelenleg úgynevezett „churchshopping" van Magyarországon. Nálunk is megvalósul, ami számos más országban, hogy sokféle felekezet létezik, sok kegyességi irányzattal. Többféle minta áll rendelkezésre ahhoz, hogyan gyakoroljuk hitünket. Éppen ezért szinte minden egyház azzal próbálkozik, hogy megmutassa, mi az ő brandje, márkája, mi az, amit nyújtani tud. Ezzel szemben a reformátusság még csak keresi azt, hogyan tudja eladni magát, és pontosan ez az, ami miatt azt tapasztalhatjuk, hogy a fiatalok nem annyira a mi egyházunkat preferálják. Egy fiatal, aki keresi az élet értelmét, - mert azért mégiscsak a serdülőkornak is egyfajta sajátja ez -, megszámlálhatatlan lelki-szellemi irányzattal találkozik. Az ifjúságkutatások is bizonyítják, hogy a világ az eddigi materiális értékrendből a posztmateriális felé halad. Egyre kevésbé szerepel a tizen- és huszonévesek boldogságot meghatározó tényezői között a pénz, a kocsi, az anyagi javak, hanem mindinkább a barátságot, a szeretetet, a békességet, a közösséget említik meg. Ezeknek az értékeknek az igényével lépnek be a fiatalok egy tulajdonképpeni nagyon sokszereplős egyházi piacra, ahol a legradikálisabb, legszélsőségesebb keresztyénségtől a new age-en át a szcientológiáig minden megtalálható. És ebben az igen széles kínálatban szerepel a mi református egyházunk is.

Miként lehet betörni a te kifejezéseddel élve, az egyházak piacára?

Nagy kísértés a történelmi egyházak számára az, hogy mennyire alkalmazkodjanak a világhoz azért, hogy megnyerjék az embereket. Jézus vajon mennyire akart alkalmazkodni az emberek elvárásaihoz? Ő azt mondta, azt terjesztette, amit az Atyától kapott és az emberek belátták, hogy ez jó, függetlenül attól, mi lett volna felé az elvárás. Mert mi volt az, amit tőle vártak? Hogy elhozza a jólétet és eltörölje a római uralmat. Ehhez képest egész mást adott, a megváltást, és ez jelentette az igazi megoldást. Erre jöttek rá már akkor is sokan, és jó lenne, ha ezt ma is sokan meglátnák. Isten azt akarja, hogy mindenki meg legyen szólítva, és ehhez a megszólításhoz minket használ fel. Ezért kell kilépnünk az emberek közé és a fiatalok nyelvén beszélnünk, megmutatva azt, hogy létezünk. Tetszetőssé kell tenni az egyházat, és ennek egyik módja az lehet, hogy olyan formákat veszünk fel, amik újszerűek, amelyekre nem mondhatja egy nem gyülekezeti tag sem azt, hogy már megint csak prédikálnak. Olyan dolgokat kell alkalmaznunk, ami valóban megfogja a fiatalokat. Ha facebook-on van sok fiatal, akkor a facebook-ra kell menni, ha a plazában, akkor oda. Pál apostol is odament, ahol sokan voltak.

Szerinted hány generáció kell ahhoz, hogy általánossá váljanak ezek az újszerű egyházi megjelenések?

Jelenleg átmeneti korban élünk. Nem várható el attól az egyházi vezetéstől, amelyik még az előző rendszerben szocializálódott és a mostanihoz képest egész más társadalmi rendszerbe született, hogy azonnal asszimilálódjon abba, ami most van. Emellett tény az is, hogy az egyház egyik negatív tulajdonsága az, hogy lassan forognak a fogaskerekei. Ennek egyik feloldása az lehet, ha több programot szervezünk, például Zsinati Ifjúsági Fórumot, vagy a Csillagpontot. Mindezekkel oda lehet állni a felsővezetés elé, és azt mondani, hogy íme, letettünk valami olyat az asztalra, aminek van támogatottsága, elismertsége. Előállítottunk valami olyat, ami érdekli az embereket, előremutató és az eredménye beépíthető egyházunk életébe, akár stratégia, minta is lehet belőle. Persze mindenhez idő kell. A változás tempója nagyban függ az egyházi vezetés rugalmasságától, attól, milyen gyorsan cserélődnek a szemléletek, a felfogások az egyházon belül. Én úgy gondolom, hogy már egy generáción belül is történhet előremozdulás és jó lenne, ha ez így is lenne.

Nem elég fiatalos az egyház?

Ez sajnos így van, pedig azon múlik a jövő, meg tudjuk-e nyerni a fiatalokat magunknak. Ehhez nyilvánvalóan, meg kell jelenni olyan platformokon, ahol ők mozognak. Találkozni kell velük és el kell mondani nekik, hogy a reformátusságot érdekli az ifjúság, nem csak nyugdíjasok gyülekezete ez. Ebben nekünk, fiataloknak van nagy felelősségünk, nekünk kell vállalnunk azt mások előtt, hogy igenis tizenévesen is lehet valaki egyháztag. Be kell bizonyítanunk, hogy ettől ugyanúgy lehetünk vagányok, mint bárki más, nem kell feladnunk a személyes ambícióinkat, vagyis nem igazak azok a hipotézisek, előítéletek, amik az egyház és a fiatalok konstellációjával kapcsolatosak. Ehhez hozzátartozik a promóció, a médiamegjelenés, amiben bemutatjuk, íme itt vannak az ifjak. De ez csak akkor állhatja meg a helyét, ha igaz, különben hiábavaló lesz az egyházi média munkája is. Ha valaki érdeklődik és megvizsgálja, hogy milyen is az élet egyházon belül és azt látja, hogy az a pár fiatal, aki van, befelé fordul, lenézi a másikat, mert nem hívő, akkor azt fogja mondani, hogy ezek megint szentfazekak, nem lehet velük beszélni.

A Csillagponton készített felmérésed alapján elhangzott a Zsinati Ifjúsági Fórumon is, hogy ellentétesek a szavaink cselekedeteinkkel. Az előbb hozott példára is gondoltál?

Erre is. Szociológiai szaknyelven mondva kognitív disszonanciák vannak az egyházon belül. Vagyis azt mondja a keresztyén fiatal, aki közel van az egyházhoz, hogy igen erkölcsi útmutatásra van szüksége, de eközben a lelkész az utolsó, akitől megkérdezi például azt, mit mond a szexualitással kapcsoltaban. A Zsinati ifjúsági fórumnak éppen ez volt az egyik témája, mi lehet az, ami generálja ezeket a disszonanciákat. A hiteltelenség az, ami itt is jelentkezik, pedig nagyon fontos, hogy hitelesek legyünk. A nem hívő azt teszi mérlegre először, mit lát, és eközben mit mond magáról az egyház.

Hogyan válhat egy lelkész ténylegesen lelkivezetővé?

Alapvető jellembeli személyiséget követel meg, olyat, amit elvben a teológiák alkalmassági vizsgái hivatottak megszűrni. A lelkészképzésnek afelé kéne tendálnia, hogy alkalmas legyen a fiatalok meggyőzésére. Arra kell felkészítenie a lelkészeket, hogy választ tudjanak adni azokra a kérdésekre és nyitottak is legyenek rá, amelyeket a fiatalok egyszer majd fel fognak tenni nekik. Aki erre nem képes, dolgozhat az egyházon belül, de nem feltétlenül lelkivezetőként, lelkigondozóként. Ezt azért is mondom, mert ha egy fiatal bekerül az egyházi bűvkörbe, akkor egy ideig gátlásos lesz, és nem meri megkérdezni azt, ami őt foglakoztatja. De előbb-utóbb mégiscsak kibújik a csigaházból és kérdezne, de van, akitől nem lehet. Így kénytelen nem a lelkipásztor, hanem mások véleményéből leszűrni a tanulságokat, ami lehetséges, hogy nem a megfelelő felelet az adott problémára. És ez egy kamasz egyházhoz való hozzáállását nagyban meghatározhatja, a későbbiekre is kihatóan. Még az is előfordulhat, hogy éppen ezért fogja azt elhagyni. Nagyon nagy az egyházi vezetés és a lelkészek felelőssége abban, hogy mernek-e tőlük kérdezni, és meg tudják-e adni a megfelelő válaszokat.

Milyen a jövő egyháza? Te milyet szeretnél magadnak?

Amikor azt a kérdést tesszük fel, milyen a jó egyház, akkor elsősorban azzal kell foglakozni, milyen az én gyülekezetem, ahol én a vallásomat gyakorlom. Ugyanis, ez az, amivel a leggyakrabban találkozik a hívő. Közvetlenül szembesül azzal, ami a környezetében van és csak emellett hall a nagyegyházról, ami számára leginkább a gyülekezetek összességét és néhány bürokratikus intézményt jelent. Kutatások eredményei is azt bizonyítják, hogy a válaszadók mindig pozitívabban értékelik azt, ami közelebb van hozzájuk az egyháztagokon belül, mint a nagyegyházat és a törvényhozó testületeket. Vagyis, az én lelkészem jobb, mint a másik, vagy ugyan elmondhatjuk, hogy a lelkészek hiteltelenek, de az én gyülekezetemé nem az. Így elsősorban a gyülekezetekben tehetjük mi is a legtöbbet. Sokan vannak, akik úgy látják ma Magyarországon, hogy az ideális egyház az, ami Nyugat-Európában vagy Amerikában van. Azt kell látnunk, hogy Európának ez a fele, ahol mi vagyunk, egyházi tekintetben is húsz-harminc éves lemaradásban van a nyugathoz képest. Miközben folyamatosan majmoljuk azt az eszményképet, mire elérjük azt, ami ott van, addigra az ott már rég lejárt. Nem az a feladat, hogy olyanná váljon a Magyarországi Református Egyház, mint valamelyik másik, hanem önmagát kell megtalálnia. Úgy válhat ideálissá, ha minden korosztály otthon érzi magát benne, közösségben lehet, és eközben gyakorolhatja hitét. Mert nem válhat pusztán az élménytársadalom kiszolgálójává sem. Az ideális egyházban megtörténnek életváltozások, megtérések, és ez a hétköznapokban terjed. Ha mi, gyülekezeti tagok képesek vagyunk megmutatni azt, hogyan változott meg a hit által életünk, és ennek megvan az eredménye, akkor új hívőket szerezhetünk.

Kováts Annamária, Fotó: Sereg Krisztián

Deák Péter 1988-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányát a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumban végezte, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológiai szakára járt. Jelenleg diplomamunkáját írja a református fiatalok vallásossága és szexuáletikai irányultsága témakörben. A 2011-es Csillagponton felmérést készített, amelyben a református fiatalok vallásosságát és a szexualitáshoz való viszonyát vizsgálta a 16-30 éves korosztályban. A kutatás eredményéből kiderült, hogy a fiatalok elsősorban erkölcsi útmutatást várnak az egyháztól, de párkapcsolati kérdésekben a lelkészt kérdeznék utoljára. Ezen kívül az is levonható a tanulmányból, hogy egyre kevesebb fiatal kapcsolódik vallási közösségekhez, ami újabb vészjel az egyházak számára. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán teológiai tanulmányait 2010 őszén kezdte el.

Istent keresem

Jn 13,21–30

„Amit tenni akarsz, tedd meg hamar!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →