Az Üzenet augusztusi második számából

2010. augusztus 18., szerda

altAz újkenyérről, az időhiányról és a kolozsvári Református Telefonos Szeretetszolgálat munkájáról is olvashatunk egyebek mellett az Erdélyi Református Egyházkerület lapjának legújabb számában.

 


Átok vagy ígéret? – teszi fel a kérdést az 1Móz 3,19 alapján újkenyérről szóló írásában Rácz István. Mi a mindennapi kenyérért fohászkodunk, de Isten sokkal többről gondoskodik. Nemcsak a testi táplálékunkról, hanem lelkünkről is. Adjunk hálát neki ezért a jóságáért.

A címoldalon olvasható Kozma Zsolt metszete is. A morzsa című újkenyérről szóló jegyzetben a szerző többek között ezt írja: emberileg indokolt, hogy pár száz lejnyi nyugdíjunkat a gázszámlához mérjük, s az is érthető, hogy türelmetlenül, oda se figyelve másokra, várjuk, hogy társunk kipanaszolja magát, hogy végre belekezdhessünk saját sirámainkba. Jézus a mennybe emeli tekintetét, és hálát ad a kevés eledelért.

Többéves munka után Maroskeresztúron felépült az új református templom – erről szól Ötvös József fényképes beszámolója.

A Kézdi–Orbai Egyházmegyében Kálvin napokat tartottak a közelmúltban – erről szól Papp Kovács Gyöngyi fényképes tudósítása.

Nincs időm, állítjuk egyre többen, ha kényes ügyeket akarunk kikerülni. A sok elfoglaltságról, az idővel való versenyfutásról ír elgondolkodtatóan Bányai László Nincs időm című jegyzetében.

A szabadságunkat is beszippantja a képernyő – olvasható abban a cikkben, amelyben a számítógép káros hatásairól is szó van.

Lapunkban augusztus 15-től új sorozat indul, amely a Kolozsváron működő Református Telefonos Szeretetszolgálat életébe, munkájába enged bepillantást. A sorozat címe: Péntekenként Reftelsz.

A Könyvespolc című rovatban a Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont gondozásában megjelent három új könyvet ajánlunk az olvasóknak, lelkipásztoroknak: Heidelbergi Káté – Catechismul de la Heidelberg; Marosvásárhelyi Hitvallás 1559; Kozma Zsolt: Tegnap, ma és örökké.

A Szentírás emberei sorozatban Lőrincz István szerkesztő Lídiát mutatja be.

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió