Az Immánuel Otthonba látogatott Czibere Károly

2014. június 29., vasárnap

Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Debrecenbe látogatott a nagytemplomi református gyülekezet Immánuel Otthona és fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolájának meghívására. Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet arra a jó gyakorlatra, kiváló szakmai munkára, ami az intézményben zajlik.

Kutatások alapján Magyarországon körülbelül tizenkétezer súlyos-halmozott fogyatékossággal élő ember él. Közülük mintegy kétezren tanköteles korúak, illetve négyezren lehetnek tizennyolc évnél fiatalabbak. Ez a gyakorisági érték annyit jelent, hogy évente kétszáz (egy éves korán túl életben maradó) súlyos-halmozott fogyatékossággal élő születik.

Az intézmény Hajdú-Bihar Megyében élő nyolcvan halmozottan fogyatékkal élő gyermek, fiatal számára nyújt magas szintű, komplex szolgáltatást a szociális, oktatási és egészségügyi ágazat nyújtotta kereteken belül és kiegészítő szolgáltatásként további hatvan fogyatékkal élő gyermeket nevelő családban összesen hetven személynek nyújt otthonában szakképzett segítést, kísérést a Kézenfogva Alapítvány FECSKE szolgáltatásának Hajdú- Bihar Megyei szervezeteként. Az intézmény nem ellátórendszerként vagy annak részeként definiálja magát, ahol az ellátó és ellátott viszonya alá-fölérendeltségen alapul és kiszolgáltatottságot eredményezhet, hanem szolgáltató rendszerként, ahol a partnerség megvalósul, ahol az igénybevevők elégedettsége és a minőség fontos mérce.

A súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok nagy része anyagi gondokkal küzd. A kormány pénzbeli támogatással és a szolgáltatások könnyebb elérésével segíti őket, ebben segít például a Kézenfogva Alapítvány FECSKE kezdeményezése. A magyar kormány 2014. január 1-jétől kiemelt ápolási díjat vezetett be, emellett a fokozott ápolást igénylő, súlyosan fogyatékos hozzátartozóik ápolását, gondozását végző családtagok részére biztosítható emelt összegű ápolási díj összege az alapösszeg is emelkedett. A 2014 áprilisában emelt összegű ápolási díjat 16 991 fő részére folyósítottak.

Forrás: ttre.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.