Az esély ünnepe

2013. november 12., kedd

Elismeréseket adott át november 11-én, a szociális munka napján Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Kitüntetést kapott többek között a református hajléktalanmisszió vezetője, a református menekültmisszió vezetője és a Mohács-Kölkedi Református Társegyházközség szociális otthona, valamint annak vezetője.

„A szociális munka napja az esély ünnepe – mondta Balog Zoltán –, felhívja a figyelmet arra, hogy ez a munka a társadalmat építi és azokra, akik az elesettekért dolgoznak." A miniszter a szociális munka napján tartott hétfői budapesti ünnepségen Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkárral miniszteri elismeréseket adott át a szociális szférában tevékenykedőknek, köztük több reformátusnak is:

  • A szociális szakmák területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Szociális Munkáért-díjat kapott Márkus Gábor, a Református Missziói Központ hajléktalanmissziójának vezetője.
  • Az esélyegyenlőség előmozdítása terén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységét Esélyegyenlőségért-díjjal jutalmazták Kanizsai-Nagy Dórát, a Református Missziói Központ menekültmissziójának vezetőjét.
  • Szociális területen végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként Pro Caritate-díjat kapott Kolutácz Györgyné, a Mohács-Kölked Református Társegyházközség Pándy Kálmán Otthon intézményvezetője. A fogyatékkal élőket segítő intézmény dolgozóinak felelősségteljes, példamutató munkáját Miniszteri Elismerő Oklevéllel jutalmazták.

Balog Zoltán hangsúlyozta: az elismerésekkel egyrészt jutalmazzák azokat, akiknek „életművük ez a szolgálat", másrészt a közvéleményt is formálni kívánják. Növelni szeretnék a presztízsét, megbecsültségét azoknak a segítő szakmáknak, amelyek nélkül egyetlen társadalom sem létezhet. Kitért arra: a szociális munkások feladata, hogy felrázzák a világot a közönyből, megváltoztassák azt a vélekedést, amely szerint „nincs kiút a nehéz helyzetből". Hozzátette: ez az a hivatás, amelyet nem lehet napi nyolc-tíz óra után félbeszakítani. „A szociális munkásokra emberek sorsát bízzák. Ugyanakkor ez az a szakma, amelyet ha az ember nagyon jól csinál, nagyon sokat vissza is kap" „ mutatott rá a miniszter.

Forrás: EMMI – MTI

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.