Az EKD elnöke a német államfő lemondásáról

2010. június 02., szerda

altMint ismeretes, nemrég a német államfő, Horst Köhler lemondott magas hivataláról. Nikolaus Schneider református prézesz, a Németországi Protestáns Egyház elnöke nyilatkozatot adott ki ebből az alkalomból.

A vezető német protestáns egyházi személység, Schneider nyilatkozatában rámutat: „Rendkívüli módon sajnálom lemondását a szövetségi elnöki tisztről. Nagy tisztelettel tekintek vissza hivatali idejére. Az az indok, amivel Horst Köhler megokolta lemondását, társadalmi vitára szorul… Ő államunk legmagasabb pozíciójában szolgálta közösségeinket. Szívén viselte a társadalmi összefogást, a békés együttélést és a szociális igazságosságot. Ezzel érdemelte ki polgáraink szimpátiáját és bizalmát. Csak az élethez szükséges források igazságos elosztásával lehet igazából a békét biztosítani. Éppen Afrika melletti elkötelezettsége révén adott ennek nagy nyomatékot. Kiváltképpen köszönjük neki a déli félteke hátrányos helyzetben élő milliói felé megbizonyított következetes fellépését. Politikai felelősségét, amivel hazánk és a világ népességének a javát kereste, a keresztyén hitből merítette. E magatartása révén a legjobb értelemben véve volt nyilvános protestáns személyiség.” – Ismeretessé vált a lemondással összefüggésben, hogy Horst  Köhler néhány hete a Deutschlandfunk rádiónak adott hosszabb interjúban ezt fejtegette: a katonai akciók olykor a német gazdaság érdekeinek védelmét szolgálhatják. A társadalomnak tudnia kell, hogy ha egy ország ennyire a külgazdaságtól függ, mint Németország, akkor – szükség esetén – a katonai erő bevetése is szóba kerülhet, hogy érdekeit védje. A beszédet azonnal bírálatok össztüze fogadta. A német történelemben először fordul elő, hogy egy államfő lemond. A Spiegel Online helyszíni beszámolója szerint Köhler könnyekkel a szemében olvasta fel a lemondó nyilatkozatot és többször elcsuklott a hangja.  (EKD.de – reformiert-info.de – 2010-06-02 – dr. békefy-röhrig klaudia – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.