Az egység ünnepe

2019. május 10., péntek

„Azzal tudjuk leginkább értékelni az egységet, ha megéljük azt" – véli Fekete Károly tiszántúli püspök, a május 18-i egységnap házigazdája. Egy hét múlva egész napos rendezvénnyel ünnepeljük az egységes Magyar Református Egyház megalakulásának 10. évfordulóját Debrecenben.

„A történelmi határokkal közel száz éve szétszabdalt egyháztestek istentiszteleti, tanbeli egysége megmaradt, így 10 évvel ezelőtt az addig is meglévő belső egység valósulhatott és erősödhetett meg, ezt ünnepeljük május 18-án” – mondta Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke a jövő heti rendezvényt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón.

Élő kapcsolat

2009. május 22-én közös zsinaton erősítették meg összetartozásukat a magyar református egyháztestek. Fekete Károly úgy véli, az eltelt 10 esztendő bizonyságát adta annak, hogy ez egy élő kapcsolat.  „Sok évtizedes fájdalom után azzal tudjuk leginkább értékelni az egységet, ha megéljük azt” – zárta szavait.

„A Magyar Református Egység Napja a legszebb példája a szellemi, kulturális örökség és a nemzeti egység megőrzésének, egy olyan esemény, amely összefogja a Kárpát-medence és a világ reformátusságát. Azt mutatja, hogy nem lehet adminisztratív eszközökkel megosztani egy nemzetet, hiszen a vallási és nemzeti kötelékek erősek” – méltatta a Magyar Református Egyházat Papp László, Debrecen város polgármestere. A cívisváros vezetője hangsúlyozta: „itt élnek ma Európában a legnagyobb tömbben együtt a reformátusok. A város történelme szorosan összekapcsolódik a református egyházzal, most ezen a rendezvényen is összefogunk, és megéljük az egységet.”.

Az ünnepség a Debreceni Református Kollégium udvarán kezdődik, május 17-én, pénteken 13 órakor egy szimbolikus jelentőségű faültetéssel. „A fa motívuma egyszerre jelenti a múltat, az örökséget, és a jelen terméseit is, szimbolizálja a Kárpát-medencében élő reformátusság értékeit. Az ágai az ég felé nyúlnak, mint ahogyan az élő egységünk is növekedni, élni akar” – mondta Kustár Zoltán, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora.

Új taggal bővül az egység

A faültetés után, 14 órakor a Nagytemplomban kezdődő zsinati ülés legfőbb célkitűzéseiről Gonda László, az egységnap programfelelőse számolt be: „A megnyitó istentiszteletet követően Baráth Béla egyháztörténész tart előadást az egység történetéről, és megemlékezünk a 100 éve született Bütösi János püspökről is, aki a Magyar Református Világszövetség elnökeként sokat tett az egység létrejöttéért a rendszerváltást követően.”

A Magyar Református Egyházhoz az ülésen csatlakozni szándékozik a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület. Az egyháztestek küldötteit Vasile-Octavian Mihoc, az Egyházak Világtanácsának programigazgatója és Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének elnöke is köszönti majd.

Másnap, május 18-án, szombaton 10 és 22 óra között 14 helyszínen, 1000 fellépővel, kulturális és családbarát programokkal várják a Kárpát-medence és a tengerentúli reformátusait, valamint minden érdeklődőt Debrecen belvárosába.

Szombaton mindenkit várnak

„Többek között táncházzal, népzenével, Üstökös zenekari válogatóval, kerekasztal-beszélgetésekkel, bábszínházzal, kézműves-foglalkozással és -vásárral, jazz zenével és borral, biopiaccal, mentőkutyás bemutatóval, ugrálóvárral és játszóházzal készülünk” – ismertette a gazdag programkínálatot Tóth-Mihala Veronika, az egységnap programkoordinátora.

Az esemény középpontjában a 15 órakor kezdődő hálaadó istentisztelet áll – amelyet a Duna TV, az Európa Rádió, a kárpátaljai Pulzus FM és a reformatus.hu is élőben közvetít. „A 20. század sebeit semmi más nem tudja gyógyítani, csak az evangélium. Ezt tapasztalhatjuk meg hétről hétre az istentiszteleteken, és ezt élhetjük át együtt május 18-án” – tette hozzá a lelkipásztor.

Az úrvacsorai kenyerek elkészítését a Magyarok Kenyere program 150 kg liszttel támogatja, ezt az adományt Szólláth Tibor, Hajdúnánás polgármestere, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Hajdú-Bihar megyei elnöke adta át pénteken. Az ebből készülő kenyérrel nemcsak a hétvégén Debrecenbe látogatók úrvacsoráznak, mert a 65 Kárpát-medencei egyházmegye esperesei azoknak is visznek haza, akik nem tudnak jelen lenni az ünnepségen.

Forrás: ttre.hu, fotók: Barcza János

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.