Az egység erősítése – Debreceni lelkészek Nagyvárad-Olasziban

2010. február 15., hétfő

altEvangelizációs istentisztelet-sorozatot rendez böjtfő nagyhetében a Nagyvárad–Olaszi református gyülekezet. A Február 14-én kezdődő és 21-éig tartó alkalmakat a debreceni és a nagyváradi lelkipásztorok tartják. Az Olaszi egyházközség második alkalommal szervez határokon átívelő programsorozatot, erősítve ezzel az egységet és az összetartozást.


Az idén két város, Debrecen és Nagyvárad találkozik a szószéki szolgálatokban és az azt követő beszélgetésekben. A történelemben Debrecen és Nagyvárad felváltva hordozták a reformáció zászlaját. Vallástörténeti, közművelődési és a magyar tudományos életre gyakorolt hatásuk túlmutat a szűkebb értelemben vett régión. Az alkalmakon megemlékeznek arról, hogy a Debreceni Református Kollégium fogadta be a Váradi Schola törökök elől odamenekült diákjait és tanárait, valamint könyvtárát (1660), megalapozva és erősítve ezzel a város református tanintézetének hírnevét.
Az olaszi gyülekezet presbitériuma azért döntött a debreceniek meghívása mellett, mert azt remélik, hogy még inkább egymásra talál a két város, úgy, mint hajdanán.
„Azt szeretnénk, hogy a gyakorlati gyülekezeti életben is legyen egység és közös kapcsolat” – mondta Vad Zsigmond. A Debreceni Református Egyházmegye esperese hozzátette: "Egykor egy egyházkerület és egy egyházmegye voltunk, és most is az egységet kell képviselnünk." Vad Zsigmond elmondta azt is, hogy szeretné, ha ez az együttműködés a későbbiekben is folytatódna, ezért majd a Kálvinista Rómába is várják a nagyváradiakat. Az esperes vasárnap 10 órától tartott istentiszteletet a Nagyvárad–Olaszi gyülekezetben.

A Körös-parti gyülekezetben a héten minden délután 5 órakor kezdődnek az istentiszteletek.

Az igét debreceni lelkipásztorok hirdetik:

Hétfő: Jenei Zoltán, Debrecen-Széchenyi kerti lelkipásztor
Kedd: Püski Lajos, Debrecen-Nagyerdei lelkipásztor
Szerda: Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője
Csütörtök: Papp Tibor, Debrecen-Kistemplomi lelkipásztor
Péntek: Búzás Dénes, Debrecen-Kerekestelepi lelkipásztor
Szombat: Lakatos Zoltán, Debrecen-Csapókerti lelkipásztor
Vasárnap úrvacsorás istentisztelet: Veres-Kovács Attila, Nagyvárad-Olaszi lelkipásztor

Veres-Kovács Attila / Dobos Zita

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.