Az egyház valódi dolga

2016. május 07., szombat

Beiktatták tisztébe a Dunamelléki Református Egyházkerület új főjegyzőjét, Hegedűs Béla tiszakécskei lelkipásztort, Bács-Kiskun megyei esperest. A pénteki közgyűlésen Bogárdi Szabó István püspök – a többi közt – a reformáció 500 éves évfordulójával összefüggő előkészületekről, a népmozgalmi adatokról, valamint az Európát is érintő migrációról szólt.

A közgyűlésen esküt tett Hegedűs Béla, az egyházkerület új főjegyzője, aki Simonfi Sándor, korábbi főjegyző lemondása óta ideiglenesen töltötte be a tisztséget 2015 júliusától. Az egyházi törvények szerint új választásokat írtak ki, melynek hivatalos eredményét Pintér Gyula, a Választási Bizottság elnöke ismertette a grémiummal. Az elnök elmondta, hogy Hegedűs Béla esperesre 245 igen, 8 nem és 7 érvénytelen szavazat érkezett.

Bogárdi Szabó István gratulált a megválasztott főjegyzőnek és köszönetet mondott, hogy elvállalta a tisztséget. „Hegedűs Béla régóta ismeri egyházkerületünk igazgatásának belső életét, a gazdasági bizottság vezetőjeként is mindig hűséggel helytállt. A főjegyző tudja, hogy milyen roppant terhet vállal, különösen annak fényében, hogy a korábban megválasztott főjegyző lemondott tisztségéről. Hegedűs Béla olyan munkába áll, aminek a szépsége és dicsősége nem látszik, inkább csak a terhe. Isten gazdag áldását kérjük szolgálatára – fogalmazott az egyházvezető.

Rövid beszámolójában a püspök a reformáció 500 éves évfordulójának előkészületeiről, a népmozgalmi adatok alakulásáról, a migráció kérdéséről, a teremtett világ védelméről, a boltok vasárnapi zárvatartásáról és az egyház igazi feladatáról is beszélt: 

„Mi van a lelkekkel, a százból elkószált eggyel? Mi van azokkal, akiket Isten általatok akar üdvösségre hívni? Vállaltad-e a próféta sorsát? Hirdetted-e az Úr Jézus Krisztus dicsőségét és győzelmét bűn és halál fölött? Mert ez a valódi dolga az egyháznak. Belerendültem, hogy mennyi időt töltünk a körülményekkel, a szervezettel, számokkal, a paragrafusokkal, az intézkedésekkel, és hisszük olykor, hogy ha ezek rendben vannak, akkor a lényeget nem is kell tenni. Teológiával szólva: az egyház lényege, Isten igéjének hirdetése, a sakramentális közösségre hívás, a keresztség, az elpecsételés, az úrvacsora, a spirituális közösség Jézussal. Az összes többi csak azért van, hogy mindezt jobban tudjuk csinálni, hogy semmi ne kötözzön meg bennünket, a körülmények, az aggasztó dolgok a nehéz helyzetben."

Az egyházkerületi közgyűlésről készült teljes beszámolót a Parókia Portálon olvashatják.

Szöveg: Fekete Zsuzsa, fotó: Kalocsai Richárd

Forrás: parokia.hu

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.