Bölcs szelídséggel

2011. december 09., péntek

Átadták a református cigány szakkollégiumot Debrecenben. Az intézmény segítséget nyújthat abban, hogy „bölcs szelídséggel felülemelkedjünk a cigány és nem cigány emberek közötti viszálykodásokon” – mondta köszöntő beszédében Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök. Friss, bővített beszámolónk.

„Célunk a kitörés és a példamutatás” – nyilatkozták azok a hallgatók, akik a Debrecenben átadott Wáli István Református Cigány Szakkollégium (WISZ) diákjai. A felsőoktatási intézményben tanuló roma származású fiatalok arról beszéltek pénteken, hogy az előítéletek ellenére úgy érzik az egyetem és a kollégium erőt ad nekik abban, hogy megerősödjenek és bebizonyítsák roma társaiknak, hogy a tanulás révén felemelkedhetnek. Az intézmény falain belül külön pozitívumnak tartják, hogy egy bizalmi közösségben élhetnek együtt.

A debreceni Wáli István Szakkollégium diákjai

A hallgatók között van, akinek álma, hogy a politikai szférában dolgozzon és segítsen roma társainak, valamint, hogy országos szinten tegyen azért, hogy a cigány szót a jövőben ne negatív jelzőként használják.

Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök köszöntő beszédében kiemelte: a kollégium segítséget nyújthat abban, hogy „bölcs szelídséggel felülemelkedjünk a cigány és nem cigány emberek közötti viszálykodásokon”. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az átadón elmondta azt is, hogy az egyház egyfajta gondoskodó és segítő szerepet kíván betölteni, hogy azoknak a fiataloknak, akik a kitörés útjára lépnek, biztosított legyen a lakhatásuk, a megfelelő ellátásuk, és ne térjenek le erről az útról. A tiszántúli püspök beszélt arról is, hogy a szakkollégiumi hálózat nem csak a romák és nem romák közötti kapcsolatteremtés példája, hanem az egyházak közötti együttműködésnek, valamint a felekezetek és az állam közös munkájának is bizonyítéka. Bölcskei Gusztáv megemlítette azt is, hogy a tervek között szerepel, hogy minden olyan városban létrehozzanak cigány szakkollégiumot, ahol van felsőoktatási intézmény. A tervek szerint jövőre Szeged és Pécs is bekapcsolódna ebbe a hálózatba.

A Wáli István Református Cigány Szakkollégium a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat keretében működik. Jelenleg tizenhat hallgatója van, akik közül többen reál, mint például fizika vagy mérnöki szakra járnak, míg a többiek humán területen például szociális munkás, idegen nyelvi kommunikátor, és teológia szakon tanulnak - tájékoztatott Uhrin Anikó, a szakkollégium igazgatója. A tanulók többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Pest megyéből érkezett. Az intézmény keretein belül a hallgatók istentiszteleten, bibliaismeret órán, és lelki gondozói beszélgetésen vehetnek részt, de ezek mellett német nyelvű oktatás is folyik, valamint a kulturális modul keretében a cigányok- nem cigányok közötti kapcsolatrendszert közelítik meg több oldalról a fiatalok. A jövőben szeretnének számítógépes és angol nyelvű tanfolyamokat is indítani. Uhrin Anikó szerint, ahhoz hogy a cigányságnak legyen egy jól képzett értelmisége, szükség van arra, hogy minél többen kerülhessenek be a felsőoktatásba, és a szakkollégiumi hálózatba.

Fekete Károly, a DRHE rektora gratulál Uhrin Anikónak, a WISZ igazgatójának

Az átadó ünnepségen részt vett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Balog Zoltán ismertette a felzárkóztatási stratégia legfőbb elemeit, és legfontosabb lépéseit. Ennek értelmében a kormány szeretné az óvodáztatást minél korábban elkezdeni, hogy minél hamarabb kiemeljék a gyermekeket, azokból a családokból, ahol a fejlődésükhöz szükséges feltételek nem adottak, de mindezt a családokkal együttműködve. Ösztöndíjprogram keretében mind a gyermekeket, mind pedig a felkészítő tanárokat is támogatják. A felzárkóztatásra több mint tíz milliárd forint áll rendelkezésre évente.

A politikus szerint a romák felemelkedése, csak pénzbeli támogatással nem oldható meg, kizárólag úgy, hogy a résztvevők maguk is tesznek azért, hogy kiemelkedjenek abból a környezetből, amelyben élnek.

Balog Zoltán kiemelte azt is, hogy az egyháztól azt a pluszt várja a kormány, amitől az emberek együttműködőek lesznek”, ugyanis szerinte azon múlik majd a roma és nem roma együttélés, hogy lesznek-e olyanok, akik nem a konfrontációban érdekeltek. Az államtitkár bízik abban, hogy az egyház olyan hallgatókat nevel, akik a gyűlöletet elutasítják és a megbékélésre törekszenek. A szakkollégiumok az államtól hallgatónként évi egymillió forint támogatást kapnak.

Szöveg: Búzás Bori / ttre.hu
Fotó: Kalocsai Richárd


Istent keresem

Mal 2,1–9

„...élet és békesség...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →