Anti-minaret - fordítva sült el a svájci püspökök érvelése

2009. december 01., kedd

A svájci népszavazás az anti-minaret kezdeményezésben meglepő eredményt hozott. Ezzel kapcsolatosan a svájci katolikus püspökök szembesültek azzal a ténnyel, hogy híveik nem hallgatnak a főpásztori szóra… (Bern) – A minaret-ellenes kezdeményezés támogatásával a svájci püspökök ismét szembesültek egy fájdalmas negatívummal: minden aktivitásuk ellenére nem az történt a szavazáson, ami mellett küzdöttek. Ilyen volt például már néhány korábbi kezdeményezés is: az azonos nemű párok jogi elismertetése, a vasárnapi munka engedélyezése, az abortusztörvény. A svájci szavazók többsége nem sokra tartja a katolikus főpásztorok érvelését – állapítja meg a vatikáni rádió kommentárja. Sőt tény, hogy azok a hívők, akik komolyan figyelnek a főpásztorok megnyilatkozásaira, nagy számban maradtak távol a szavazástól. Amikor ők érvelnek valami közügy mellett, az legtöbbször az ellenkező eredményt hozza. Ezzel szembe kell nézniük nekik ugyanúgy, mint a svájci katolikus hívőknek. A katolikus püspöki kar az alpesi országban eltökélt abban, hogy közügyekben, politikai kérdésekben továbbra is hallatja szavát. – A jeruzsálemi Latin Patriarchatus kancellári hivatala közleményben fejti ki: a vallást nem szabad politikai célra felhasználni. A patriarchatus Jeruzsálemben és Svájcban is abban érdekelt, hogy fennmaradjon a vallások között a béke. Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano főszerkesztője, Giovanni Maria Vian is szomorúságának adott hangot a svájci szavazás kimenetele miatt. A vallás instrumentalizálása, politikai célú felhasználása mérgező, rossz gyümölcsöt hozott. „Ezzel a döntéssel az iszlám országokban élő keresztyének szabadságát is kockára tették a svájciak” – mondta a főszerkesztő. (RV.de – ref.ch - 2009-12-01 – dr. békefy – www.reformatus.hu)

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.