Alpha kurzust tartanak 2012 januárjában

2011. december 08., csütörtök

Minden keresztény felekezetet hívnak az Alpha kurzus szervezői 2012 januárjában nemzetközi tréningjükre (GAT), és reméljik, hogy a résztvevőkkel ismét megélik majd a Lélek csodálatos egységét, megtapasztalják, milyen öröm együtt munkálkodni az Evangélium terjesztésében.

Hisszük, hogy a mi generációnk számára az Egyház elsődleges feladata az, hogy újra felfedezze az Evangélium erejét, megváltoztatva ezáltal életeket és közösségeket. Az Alpha kurzus rendkívül hatékonynak bizonyult az emberek megszólítására és ösztönzésére, azáltal, hogy a résztvevők nyitott légkörben tehetik fel útkereső kérdéseiket a hittel kapcsolatban - véli Rátkay János, az Alpha magyarországi vezetője.

Az egynapos képzés két párhuzamos szekcióban fog folyni, éppúgy szól azoknak, akik még nem ismerik az Alpha kurzust, de érdeklődnek iránta, és azoknak, akik már „gyakorlott Alpházók”, de szeretnék továbbfejleszteni kurzusukat.

Időpont: 2012. január 21. (szombat) 9:00 – 18:00 óra

Helyszín: Szent József Lelkészség,  Budapest III. ker. Kórház u. 37.

Letölthető anyagok:

Jelentkezési lap

GAT-Program-2012jan.docProgram

További információ: http://alphakurzus.hu/

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.