Akiknek szomorú a karácsony

2014. december 19., péntek

Amikor a többség családjával, barátaival tölti együtt az ünnepet, a magányos betegek, a krízisben levők, a hajléktalanok és a fogvatartottak számára ez az év legszomorúbb ideje. Segítőket kérdeztünk arról, hogyan könnyítik meg terheiket, illetve hogyan élik meg ők maguk, hogy a karácsony szolgálatuk feszített időszaka, melynek egy részét családjuktól távol töltik.

„Az ünnepek közül a karácsonyt élik meg a legnehezebben a kórházban fekvők. Ilyenkor csak a valóban súlyos betegek maradnak bent, megtapasztalják, ahogy napról-napra kiürül az épület, és hogy egyedül maradnak" – mutatja be a kórházban ápolt paciensek e nehéz időszakát Gecse Attila, a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház református lelkésze. Az intézményben december 26-án ünnepi református istentiszteletet tartanak a betegek számára, és azokat, akik állapotuk miatt nem tudnak részt venni, Gecse Attila a kórteremben keresi fel és kívánság szerint úrvacsorát is ad.

A három napban sokan külön beszélgetésre vágynak a lelkésszel, az idősek gyakran nosztalgiáznak, felelevenítik a gyerekkori karácsonyokat, még akkor is, ha azokhoz fájdalmas emlékek, például szülői bántalmazás kötődik. „Jézus Krisztus születésének ünnepén még a nem vallásosok szíve is megnyílik, és foglalkoztatja őket az élet értelmének keresése és megtalálása. Sokan elgondolkodnak azon, hogy a szeretet ünnepén mit is jelent pontosan a szeretet az életükben, illetve, hogy a családi kapcsolatok olykor mégsem olyanok, mint amilyennek tűnnek" – mondja a Zsinaton nemrég kitüntetett lelkész, említve egy nagybeteg férfi esetét, akinek el kellett fogadnia, hogy karácsonykor családtagjai nem akarják hazavinni.

Az Istennel való találkozás vágya ekkor naggyá nő az emberekben, előfordult, hogy amikor Gecse Attila az egyik kórteremben úrvacsorát készített elő, a szomszéd termekben meghallották az éneket és a többiek is odagyűltek, így öt-hat emberből spontán gyülekezet alakult. A betegek életét a kórházi karácsony élménye később is elkíséri: sokan évtizedek múltán is megmutatják a lelkésznek a búcsúzóul tőle kapott, a Bibliájukban őrzött igés lapokat.

Szomorú emlékei is vannak Gecse Attilának a kórházi karácsonyokkal kapcsolatban. Egyszer egy idős vak hölgy kórtermébe belépve köszönt, mire a hölgy boldogan felkiáltott: „Drága szeretett kisfiam, már olyan régóta vártalak, tudtam, hogy eljössz egyszer". „Nem tudtam, mit tegyek, lefagytam, végül leültem mellé. Csak röviden beszéltem, inkább jelen voltam, majd elköszöntem" – meséli. „Húsz év óta megajándékozott vagyok a betegek által, számomra nem áldozat, hogy karácsonykor nem végig a családdal vagyok, hanem benne vagyok az ünnepben a betegekkel. Egy tekintet, egy beszélgetés megindító szép pillanat" – mondja Gecse Attila.

Helyettük semmit, értük mindent

„A rendezett életű embereknek a karácsony örömünnep, hajléktalan ember számára ez az év legtragikusabb időszaka: feldolgozni, hogy magam vagyok, hogy nincs fedelem" – mondja a Juhász Zsófia-díjjal nemrég kitüntetett Márkus Gábor református lelkész, a Tiszta Forrás Alapítvány vezetője. A 23 éve létező alapítványnak hajléktalanszállója, nappali melegedője és éjjeli menedékhelye is van. Minden nap reggeli áhítattal kezdenek, szerdánként anonim jellegű evangéliumi közösségben tartanak istentiszteletet.

Szenteste bibliai igemagyarázattal kísért vacsorát rendeznek a bentlakóknak, 25-én délutáni összejövetelt. Karácsony első napján arra biztatják a bentlakókat is, hogy a környező gyülekezetekbe látogassanak – ez távolabbi cél is – hogy megtalálják azt a hívő közösséget, ahová életük végéig járhatnak majd. Akik az adventben, karácsonykor különösen súlyos válságot élnek át, azokat a lelkész néhány napra magával viszi másik szolgálati helyére, a verőcei közösségi házba, hogy ott nagyobb csendben, békében tudjanak kikerülni a krízisből.

„Amilyen könnyen ma valaki kiesik a társadalomból, olyan nehéz visszakerülnie. Mi nem tudunk helyette visszakerülni, ezt próbáljuk beléjük sulykolni, természetesen nem csak karácsonykor. Élni senki helyett nem tudunk, mi csak szeretetet tudunk adni, mert Jézus is ezt tette. Egy tál leves is kell a szegény embernek, de attól nem változik meg az élete. A gondolkodása kell, hogy megváltozzon, hogy keresi Krisztust.

Hosszú távon csak azoknak sikerült kikerülni a hajléktalan létből, akik elfogadták Jézust" – osztja meg több évtizedes tapasztalatát Márkus Gábor, aki ezért is tereli hajléktalanjait a rendszeres bibliaolvasás felé: a Szentírás ígéreteinek tudatosítása fontos szerepet játszik abban, hogy életük megváltozhasson. „Karácsonykor örömbeszélgetéseket folytatunk, együtt vagyunk a közösségben, köztük olyan volt hajléktalanunkkal, akiről még az orvosok is lemondtak" – mondja a lelkész.

Akár egy kinti gyülekezetben

„Októbertől sűrűbben, adventben még inkább igénylik az elítéltek a külön beszélgetéseket" – emeli ki Szénási Jonathan Sándor, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet börtönlelkésze is a beszélgetésekre, lelkigondozásra megnövekedett igényt. „A karácsony a fogvatartottak számára kemény időszak, hiszen ilyenkor mindenki a családjával ünnepel, ők pedig be vannak zárva, így valójában ki vannak zárva a családból" – mondja a református lelkész.

A börtönben ugyanakkor külön figyelnek arra, hogy a karácsony, amennyire csak lehet, családi ünnepként is működjön. December 16-án és 18-án a székesfehérvári börtönben, 22-én és 23-án a baracskai objektumban tartanak családi karácsonyi istentiszteletet, ahova a fogvatartottak családtagjai is eljöhetnek. Az esemény különlegessége, hogy az apák betlehemest játszanak, és utána a helyiségben együtt ünnepelhetnek a családok. A fogvatartottakhoz ugyanis havonta egyszer jöhet látogató, alkalmanként maximum négy fő. Ha valakinek négy, vagy több gyereke van, nem láthatja őket egyszerre. A családi karácsonyi istentisztelet azért is kivételes esemény, mert erre mindegyik gyerek bejöhet. „Csodálatos és lenyűgöző nézni, ahogy csüngenek apjukon a gyermekek, mint díszek a karácsonyfán" – mondja a börtönlelkész.

Szénási Jonathan Sándor december 24-én két-három istentiszteletet tart a raboknak – egyszerre 200 fő tartózkodhat a teremben, és általában 5-600-an jelentkeznek előre, így több turnusban zajlanak az istentiszteletek. 26-án 10 órától pedig a kápolnában ünneplik karácsony második napját. „Mindegyik elítélt másként éli meg a karácsonyt, hasonlóan ahhoz, ahogy a hívek egy kinti gyülekezetben. Az egyik csak beül az istentiszteletre, míg a másik az imaórákat is igényli" – mondja a börtönlelkész. Ez az időszak semmivel sem nehezebb a számára. „Szükség van a szolgálatomra, így szolgálok. Az elítéltekkel ma próbáltuk a betlehemest, jó volt látni, ahogy felvillanyozódtak, hogy a gyerekeiknek adhatják majd elő" – mondja. „Ahogy az apostol is fogalmaz, én hitet adni nem tudok nekik, de igyekszem úgy olvasni velük a Bibliát, hogy elgondoztassam őket" – fogalmazza meg.

 

Önkéntes életmentés. „Önkénteseink karácsonykor ugyanúgy várják a magányos, válságba jutott emberek hívását, mint máskor" – mondja Révész Jánosné, a református Telefon-lelkigondozás (TLG) missziós lelkésze. A kádári Magyarország riasztó öngyilkossági statisztikáit látva néhány református lelkész összefogott, s a nyolcvanas évek elején létrehoztak egy anonim telefonos lelkigondozói szolgálatot, melynek hosszú működéséről nemrég a Zsinat is megemlékezett. „Korábban néhány évig kihagytuk a karácsonyi ünnepeket, mert érdemi hívásaink ezekben a napokban nem voltak, csak jókívánságokat kaptunk" – magyarázza a lelkésznő, miért gondolták úgy: jobb, ha az önkéntesek a családjukkal ünnepelnek. Tapasztalataik szerint amúgy is inkább tél végére, a bezártság érzése miatt fogy el az emberek türelme, valamint a halottak napja utáni időszakban telefonálnak sokan. „Most azonban olyan lelkes csapatunk van, hogy nem akarják kihagyni ezt a lehetőséget sem, mert bármikor jelentkezhet valaki, aki életveszélyben van." Akit tudnak, azt tovább irányítják a megfelelő helyre: gyülekezetbe, ifjúsági közösségbe, a református házasság- és családsegítő szolgálathoz, a Bethesdába, problémától függően az épp megfelelő misszióhoz. Persze nem minden hívás sikertörténet: a komolyabb lelki gondokkal küzdők többségének nincs pénze pszichológusra, a pszichiátriák pedig túlterheltek. Gyakoriak a visszatérő telefonálók, akik abban bíznak, legalább itt meghallgatják őket. „Egy jó beszélgetésnek mindenki örül – véli Révész Jánosné –, mert megmozgat, ösztönzi a telefonálót, hogy saját sorsa jobbra fordulásában ő maga vegyen részt, keressen megoldást problémáira." Ebben segítenek a telefonvonal másik végén ülő empatikus, szakmailag felkészült, hívő önkéntesek. (A TLG munkájáról másik cikkünkben olvashat részletesebben).

Feke György, Sindelyes Dóra
Fotók: Keppel Ákos, tirek.hu, parokia.hu

 

Ez történik továbbiak →

Istent keresem

Mt 9,9–17

„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink