Aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok

2012. február 15., szerda

Mintegy nyolcvanan vettek részt a Porcsalmai Szociális Szolgáltató Központban megtartott egyházi intézményfenntartók és vezetők szakmai konferenciáján. A fogyatékos személyek és demens idősek ellátását biztosító nappali intézmény nagytermében a megjelenteket Kormos Csaba helyi lelkipásztor köszöntötte.

Bartha Gyula, a Szatmári Református Egyházmegye esperese nyitó áhítatában Máté evangéliuma (Mt20,26) alapján hangsúlyozta, hogy „közöttetek ne így legyen: hanem aki naggyá akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok”, azaz szolgálatunkon váljék érezhetővé, hogy Krisztus parancsa és tanítása szerint szeretettel, a Krisztusi szolgálat lelkületével álljunk gondozottaink otthonában, idős otthonaink lakóinak ágya mellett.


Bartha Gyula, a Szatmári Református Egyházmegye esperese

Az áhítat után Beszterczey András a Sweitzer Albert Szeretetotthon igazgatójának a moderálásával tartottak tájékoztatókat és beszélgetéseket.
Czibere Károly a Szeretetszolgálati Iroda vezetője az aktuális törvényi változásokról és a diakóniai szolgálatokra váró feladatokról adott időszerű tájékoztatást. A porcsalmai intézmény vezetője, Fehérné Németh Ildikó, bemutatta az elektronikus nyilvántartási rendszer kezelését és használatát. Abod Aranka, a Szeretetszolgálati Iroda Pénzügyi vezetője pedig a szolgálatok könyvvezetését érintő törvényi változásokról szólt.

A tájékoztatókat követően fórumot tartottak a jelenlévőket érintő szociális szakmai kérdésekről. Beszterczey András ismertette az ún. „TEVADMIN” program használatával kapcsolatos képzéseket, beszámolt az idősügyi műhely tervezett szakmai találkozóiról, amelynek egyike május 15-én Porcsalmán lesz. Témája a csengeri kistérségben kialakításra kerülő demens modell bemutatása, illetve az új Nemzeti Szociálpolitikai Koncepció megvitatása.
A hivatalos programok végeztével kötetlen beszélgetés és eszmecsere kezdődött.

Kormos Csaba, lelkipásztor

Istent keresem

1Krón 29

„...az én Istenem háza iránti szeretetből a saját aranyamat és ezüstömet is odaadom Istenem házára...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink