A zuhanórepüléstől a szabadságig

2017. január 06., péntek

Mit jelent a lelki forradalom? Hogyan lehetünk győztesek? Adhat-e fogódzót a reformáció gondolatvilága napjaink nagy kríziseiben? – ezekre a kérdésekre is válaszol Bogárdi Szabó István református püspök és Gáncs Péter evangélikus püspök.

Ötszáz éves a reformáció. Hogyan lehet egy fél évezred történetét és jelentőségét elmagyarázni, hiszen az emberi emlékezet akár ötven évet is nehezen fog át?

Gáncs Péter: A reformáció folyamat, nem kell visszarepülni ötszáz évet az időben. Minket az foglalkoztat a XXI. században, hogy az a fajta lelki forradalom, ami ötszáz évvel ezelőtt indult, mennyire tudja még ma is átjárni Európát és segíteni abban, hogy Európa újra megtalálja a gyökereit, az identitását, a küldetését a világban. A reformáció a keresztyénségen belüli mozgalom volt, ami forrongást indított el.

Bogárdi Szabó István: Egyszer mutattak nekem egy hatszáz éves szőlőtőkét. A szőlész-borász szakember azt magyarázta, hogy milyen mélyen ereszkedett a gyökere a talajba, majd sorolni kezdte az összes élettani körülményt. Amikor észrevette, hogy már nem értem a szaknyelvet, egyszerűen megkínált a szőlőjéből készült borral. Valóban nem lehet végigmondani ötszáz évet, de inkább az a kérdés, hogy van-e gyümölcse az ötszáz éve indult folyamatnak, és akik belőle táplálkoznak, képesek-e megmutatni mindebből valamit.

A beszélgetés az InfoRádió Aréna című műsorában hangzott el 2016. december 23-án. A riporter: Exterde Tibor. A Parókia portálon az interjú szerkesztett változatát olvashatják, a teljes beszélgetés meghallgatható az InfoRádió honlapján.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.