A Világosság augusztus 21-i adása
2011. augusztus 23., keddA felvidéki Pátria Rádió református egyházi műsorában egyebek mellett szó volt a Zempléni Egyházmegyei Napról, valamint beszélgetés hangzott el Antala Éva nagyölvedi lelkipásztorral. Hallgassa meg online!
Ne paráználkodj, mondja a hetedik parancsolat. Hogy mit is takar ez a parancsolat, arról Somogyi Alfréd apácaszakállasi lelkipásztor szól a hallgatókhoz.
Antala Éva nagyölvedi lelkipásztor, aki több teológiai karon is tanult, 1997-ben fejezte be tanulmányait. Jelenleg a Szlovák Börtöntársaság elnökségi tagja és ügyvezető igazgatója. Doktori tanulmányait 2006-ben kezdte el a Károly Egyetem Huszita Teológiai Karán. Doktori értekezését az idén védte meg. Hogy milyen témából írta munkáját, illetve miért éppen Prágára esett doktori tanulmányának a helyszíne, ez kiderül a vele készített beszélgetésből.
Június utolsó hétvégén rendezték meg a Zempléni Egyházmegyei Napot, melynek helyszínéül a szervezők Kisgérest választották.Volt gulyásfőzőverseny, futballmérkőzés, de az egyházmegyében szolgáló kórusoknak is tapsolhatott a több mint hatszáz résztvevő. Mellettük fellépett a Firesz, a Szela és a Debrecni-Nagytemplom Éden keresztyén zenekarok. Az egyházmegyei napról Molnár Elemér esperessel és a Fehér Zoltánnal, a Szela zenekar vezetőjével készült beszélgetés.
A műsorban ezen kívül elhangzanak a legfrissebb egyházi hírek és kiértékelésre kerül Bibliaismereti verseny.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
Hallgassa meg online!
{mp3remote}http://213.215.116.181:8001/patria/2011-08-21/687-Svetlo-08-06.mp3{/mp3remote}
Ez történik továbbiak →
-
05. 21. kedd
Cigánymissziói konzultáció
Budapest, Meöt Székház -
05. 21. kedd
XVII. Pünkösdi Diakóniai Konferencia
Nagykőrös -
05. 23. csütörtök
-
05. 24. péntek
Szeretethíd
Kárpát-medence szerte
Olvasta már?
-
És mikor a pünkösd napja eljött...
Pünkösd az egyház születésnapja. A keresztyén egyház akkor született meg, „mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának".
-
Megjelent a reForrás magazin pünkösdi száma
A férfi családban betöltendő szerepéről olvashatunk a reForrás pünkösdi számában, melyben az iskolába készülő gyermekek szülei abban is tanácsot kapnak, hogy milyen nyári teendőkkel készülhetnek a szeptemberi iskolakezdésre.
-
Barnabás és Pál vagy Pál és Barnabás
Barnabás nélkül Pál talán el sem indul missziói útjára, Pál hittérítő tevékenysége mégis sokkal köztudottabbá vált.
-
Gyorssegély az ünnepek előtt
Újabb két ház rendbehozatalán dolgoznak az ácsok, valamint önkéntesekkel segítenek az udvarok, kertek megtisztításában, rendezésében.
-
A pünkösd szakrális politikuma
„A Lélek vezetése minden politikai ideológiánál tartósabbnak és hathatósabbnak bizonyul" – Szalay László Pál teológiai eszmefuttatása az ünnepre készülve.
