A teremtésvédelem elkötelezettjei

2012. október 14., vasárnap

Ökogyülekezeti díjat kapott a Hajdúnánási Református Egyházközség.

Első alkalommal ítélte oda a Zsinat Ökogyülekezeti Tanácsának bizottsága a tavasszal meghirdetett díjat, amelynek megszerzéséhez a közösségnek vállalnia kellett, hogy teremtésvédelmi programot dolgoz ki, azt megvalósítja és a következő három évben fenntartja alapvető teremtésvédelmi célkitűzéseit a lelki, spirituális és gyakorlati gyülekezeti életében, jó példát mutatva a teremtett világ megőrzésére. Az Ökogyülekezeti díj egy kerámia dombormű, ami utal törékeny földi életünkre és arra, hogy mi is e teremtett törékeny világ teremtényei és egyben felelős formálói vagyunk.

„A hajdúnánási reformátusok szemléletükkel és tetteikkel is igyekeznek mindent megtenni a teremtett világ megóvásáért" – hangsúlyozta Kocsis Áron, s díjazott egyházközség beoszott lelkésze. Azon dolgoznak, hogy a fiatalok elköteleződjenek a környezettudatos élet mellett, s hogy a teremtésvédelem része legyen istentiszteletüknek.

A teremtett világért érzett felelősség kapcsán Dombi Imre is a nevelés és a példamutatás fontosságát emelte ki. A hajdúnánási egyházközség gondnoka környezetvédelmi szakemberként is segíti az ökogyülekezeti díjas református közösség teremtésvédelmi törekvéseit.

A Teremtés hete családi istentisztelettel zárult a Hajdúnánási Református Egyházközség templomában. Délnyugat-Skóciából érkezett a vendégigehirdető, Norman Hutcheson, aki egy teremtésvédelem iránt elkötelezett skót presbiteriánus gyülekezet lelkésze.

Hallgassa meg az Európa rádió teljes összeállítását!

Okogyulekezet Hajdunanas by reformatusponthu

Forrás: Európa rádió

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.