„A szegények mindig velünk lesznek” – jótékonysági árverésre készül az MRSZ

2010. október 23., szombat

"A szegénységet és a nyomorúságot nem tudjuk megszüntetni, de tennünk kell ellene" – mondta Bölcskei Gusztáv püspök az MRSZ I. Jótékonysági Aukciójának sajtótájékoztatóján.

"A szegénységet és a nyomorúságot nem tudjuk megszüntetni, de folyamatosan tennünk kell ellene" – mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) I. Jótékonysági Aukciójának sajtótájékoztatóján október 22-én Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) dísztermében.

A püspök Jézus szavaira emlékeztetett, miszerint a szegények mindig velünk lesznek (Mt 26,11). „Ez egy olyan jelenség, amivel újra és újra meg kell küzdenie egy társadalomnak és Krisztus követőinek” – mondta az egyházi vezető, aki párhuzamot vont az ország mai nehéz és 1956-os helyzete között, hiszen mint akkor, most is szükség van az összefogásra, a társadalmi szolidaritása. Bölcskei Gusztáv arra is emlékeztetett, hogy a református egyház önkéntesei folyamatosan ott voltak az árvizeknél és a vörösiszap-katasztrófánál is.


Káldos János, az aukciónak helyet adó intézmény igazgatója felszólalásában kiemelte: bár egy könyvtárnak nincs hivatalosan megfogalmazott szociálpolitikai programja, úgy érzi, a könyvtáralapító szellemiségének megfelelően intézményük központi hivatása is a szolgálat, ezért egyetértenek az aukció és az MRSZ céljaival, ezért adtak helyet ennek a jótékonysági akciónak.

Pál Sándor, az MRSZ kuratóriumának elnöke elmondta: az aukció célja a Kárpát-medencei szegény sorsú gyermekek egészségügyi, iskoláztatási és szociális támogatása, de a vörösiszap-katasztrófa miatt időközben kialakult helyzet arra ösztönzi szervezetüket, hogy jótékonysági árverésen befolyó összeg jelentős részét Devecserbe és Kolontárra juttassák el a bajba jutottakhoz.

Az aukciót október 29-én 18 órától rendezik meg az OSZK dísztermében. Hatvannégy alkotó és gyűjtő eddig 128 tételt ajánlott, amelyek becsült összértéke több mint hatmillió, kikiáltási ára pedig összesen két és félmillió forint. A szervezők azoknak az érdeklődőknek, akik nem tudnak jelen lenni az aukción telefonos licitálási lehetőséget biztosítanak. A rendezvény védnöke Bölcskei Gusztáv püspök mellett Schmittné Makray Katalin, hazánk köztársasági elnökének felesége is. Bővebb információ és az aukció katalógusa a www.jobbadni.hu oldalon érhető el.

Kiss Sándor

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.