A szakma szerint a Bethesda lett az Év kórháza

2010. április 23., péntek

altAz Egészségügyi Minisztérium az "Év Kórháza 2009" pályázati felhívásán a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza lett az első, főigazgatója Dr. Velkey György pedig három év múlva a Magyar Kórházszövetség elnöki tisztébe lép.

altAz Egészségügyi Minisztérium az "Év Kórháza 2009" pályázati felhívásán a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza lett az első, főigazgatója Dr. Velkey György pedig három év múlva a Magyar Kórházszövetség elnöki tisztébe lép.

 

„Nem számítottam ilyen jó eredményre – mondta Dr. Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója. – A díjjal hárommillió forint is jár. Az utóbbi években nem tudtunk sem jutalmat, sem fizetésemelést adni a munkatársainknak, ezért az összeget erre a célra szeretnénk fordítani.

Az elismerés nem azonos a betegek véleménye alapján odaítélt "Év Kórháza" közönségszavazással, melyen második helyen végzett a Bethesda Gyermekkórház.

A mostani elismeréshez a kórházaknak pályázati anyagot kellett benyújtaniuk, ami után egy prezentációt tartottak az Egészségügyi Minisztériumban. Ezután egy szakmai bizottságot bíztak meg azzal, hogy tartsanak vizitációt a kórházban, vizsgálják meg, milyen a kórház gazdasági helyzete, rendben vannak-e a papírjai, milyen szakmai munka folyik, milyen a közösség, mennyire elégedettek a betegek.  A gazdasági, ápolási, minőséggazdálkodási szakemberekből és orvosokból álló bizottság a Bethesdában mindent rendben talált. Olyannyira, hogy a sikeres pályázat és a sikeres prezentáció után – a pásztói Margit Kórházzal megosztva – elnyerhette az „Év Kórháza 2009” díjat.

Az elismerést Székely Tamás egészségügyi miniszter április 23-án a Magyar Kórházszövetség kongresszusán adta át, melyen tisztújítás is történt. Velkey György személyében a Kórházszövetség jelölt elnököt választott.

„Ez azt jelenti – mondta Velkey György –, hogy a Magyar Kórházszövetségben egyfajta triumvirátus valósul meg. A jelölt elnök három év után automatikusan elnökké lép elő, elődje pedig leköszönő elnökként még három évig segíti munkáját. Most egy fontos kilenc éves periódusba lép az életem.”

A Magyar Kórházszövetségben így a Bethesda főigazgatója lett a jelölt elnök, az elnök Dr. Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelőintézetének főigazgatója, a leköszönő elnök pedig Dr. Varga Ferenc, a Siófoki Városi Kórház főigazgatója. 

 

Fodor Zsófia

 


Kapcsolódó cikkek: 

Kiosztották az "Év kórháza" díjat – a Bethesda lett a második

Csapatmunka – Beszélgetés Csorba Éva főorvossal

Állami kitüntetést kapott Dr. Csorba Éva a Bethesda Gyermekkórház orvosa

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.