A püspöki kar téli ülése – zárszámadás, egyházak, programok

2009. december 17., csütörtök

 

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a közelmúltban tartotta téli rendes ülését. A testület munkájáról Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke és Mohos Gábor titkár tájékoztatta a sajtó képviselőit Budapesten.

altA konferencia során a testület Juliusz Janusz érsek meghívására látogatást tett a nunciatúrán. Az ülésen szó esett a Magyar Katolikus Egyház részvételéről különböző nemzetközi bizottságokban. A Papok éve alkalmából nemzetközi teológiai kongresszust szervez a Papi Kongregáció Krisztus hűsége a pap hűsége címmel Rómában. A jövő márciusi eseményen a konferenciát Udvardy György püspök képviseli. A Magyar Katolikus Kultúra programsorozat keretében jövö évben Hagyományőrzés vagy újpogányság címmel országos előadás-sorozatot szervez a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége. A püspökök testülete megvitatta az idei zárszámadási törvény és a jövő évi költségvetési törvény egyházakat érintő aktuális helyzetét. Ezzel kapcsolatban Erdő Péter bíboros elmondta, hogy a 2010-es költségvetésben 10 százalékkal kevesebb pénz jut az egyházaknak, ami az inflációval együtt nagy veszteség. A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyarországi Unitárius Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház és a Magyar Ortodox Egyház vezetősége megdöbbenéssel értesült a Magyar Televízió Zrt. (MTV) 2010-es évi műsorrendjének tervezett változásairól. Az egyházak vezetőinek értesülése szerint az MTV-t érintő jövő évre tervezett költségvetési elvonások súlyosan veszélyeztetik az MTV közszolgálati feladatvállalását, hiszen nem teszik lehetővé újabb vallási műsorok készítését. Az érintett egyházak vezetősége közös nyilatkozatban tiltakozik a tervezett változtatások ellen. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia posztumusz Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Ozsvári Csaba ötvösművésznek, és Pro Cultura Christiana-díjat vehetett át Tóth Sándor író, költő, újságíró. (Részletes beszámoló a 1 D. oldalon.) Szendi József nyugalmazott veszprémi érsek pappászentelésének 65. évfordulója alkalmából ünnepi szentmisét mutattak be a konferencia tagjai a jubiláns főpásztor vezetésével december 2-án. A sajtótájékoztatón újságírói kérdésekre is válaszolva Erdő Péter bíboros elmondta: "A püspöki konferencia ülésén reflektáltunk azokra a hírekre, amelyek szerint ismét politikai indíttatású keresztállító akció kezdődött. Erről egy bizonyos politikai csoport leveleiből értesültünk, amely felhívta figyelmünket ennek veszélyére, és mintha azt feltételezte volna, hogy Egyházunk képviseletében vesznek részt ezen - akár liturgikus jelleggel is katolikus papok. Ilyenről természetesen szó sincs. Azt hiszem, hógy ez az előző években is előfordult stratégia részét képezi: összefüggésbe hozni Egyházunkat olyan jelenségekkel, amelyek tartalmával nem tudunk azonosulni. Éppen ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy az adventi időszak megiünneplése méltó módon történjen. Az Egyháznak megvannak a saját liturgikus előírásai és hagyományai. Természetesen az országban ezerszámra állnak közterületen szobrok és feszületek, amelyeket tisztelni, jól karban tartani közös kötelességünk. A helyi önkormányzatokkal együttműködve sok helyen szép eredmények is vannak. Magam szenteltem fel például egy közterületen lévő kálváriát. Ezek természetesen nem puszta dísztárgyak, hanem nagyböjt idején keresztutat végzünk egy ilyen kálváriánál, ezért épült. Közterületeken a kereszt látványa nagyon is helyénvaló, nincs azzal semmi probléma a mi országunkban sem, de Európa-szerte sem. Viszont annak a politikai eszközként való felhasználásával mi nem azonosulhatunk." MKPK Sajtószolgálat

 

 

 

 

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió