A migráció nem európai probléma

2017. július 01., szombat

A REV nagygyűlése arra is alkalmat ad, hogy az egy térséghez tartozó tagegyházak delegáltjai külön is találkozzanak. Az európai résztvevők csoportja két alkalommal ülésezett és úgy döntött, hogy a régió a migráció és menekültügy kapcsán nyilatkozatban forduljon a nyilvános ügyek bizottságához.

A REV nagygyűlésen az istentiszteletek, plenáris mérlegelés és döntéshozatal mellett számos alkalommal találkoznak a delegáltak kisebb csoportokban, hogy valódi eszmecserére és személyes találkozásokra is sor kerülhessen. A regionális találkozók a választások előkészítésére és a térség végrehajtó bizottság jelöltjeinek bemutatására, a koordinált jelölés megerősítésére is lehetőséget adnak. De ennél fontosabb, hogy a „szomszédos” tagegyházak jobban megismerjék egymás helyzetét és egyeztessenek azokról a kérdésekről, amelyek a nagygyűlés témái közül számukra a legfontosabbak. A kontinens delegáltjai támogatták a javaslatot, hogy Európa állásfoglalással támogatott kezdeményezést tesz arra, hogy a REV „az igazság mellett elkötelezett közösségként” a következő hét éves cselekvési tervének és munkaprogramjának kiemelt témájaként foglalkozzon a migráció jelenségével, kiváltó okaival, a menekülteket érő sokrétű igazságtalansággal és diszkriminációval - a régiókon átívelő, az egész világra kiterjedő teológiai párbeszéd keretében. A javaslat értelmében a REV globális hálózatának tagjai a migráció valamennyi aspektusát ismerik és a háború, illetve gazdasági kizsákmányolás sújtotta térségekből menekülni kényszerülő emberek útját lényegében végig tudják követni.

A kontinens egyházai 2014 óta kiemelt figyelmet fordítottak a református közösséget és az igazságosságot, valamint a keresztyén hitet egyaránt érintő kérdésekre, 2016-ban pedig a református egyházvezetők már úgy döntöttek, hogy az elhúzódó menekülthelyzet kapcsán a teológiai eszmecsere elmélyítésére, az egyetértés és a szolidaritás kézzel fogható kifejezésére, valamint a tagegyházak együttműködésének ösztönzésére munkacsoportot hoznak létre. A munkacsoport az MRE zsinati elnöksége meghívására Budapesten tartott menekültügyi konzultáció keretében találkozott előszőr 2016 júniusában, második ülésére pedig Görögországban, szolidaritási látogatással egybekötött program keretében került sor.

A két tanácskozást követően a munkacsoport felhívást adott ki, amelyben állást foglalt, egyben további együttgondolkozásra és közös cselekvésre hívja az európai reformátusokat a menekültek támogatásában, a teológiai munkában, a keresztyén-muszlim kapcsolatokban és a közel-keleti szerepvállalásban. A munkacsoport Kálvin teológiai örökségére is utalt, amikor a menedékkérőkkel való bánásmód és befogadó irgalom mellett érveltek: „Ha egy mór, vagy egy barbár hozzánk jön, ember voltánál fogva tükörként szemlélhetjük benne azt a tényt, hogy testvérünk és felebarátunk ő.” (Kálvin igehirdetése a Galata 6,9-11 alapján)

A munkacsoport által a REV európai vezetőtestületének kérésére megfogalmazott, a tagegyházak képviselői által egyhangúlag támogatott előterjesztés a munkacsoport korábbi állásfoglalására is hivatkozik:

„Menekültek százezrei érkeztek Európába 2015 nyara óta, ami kontinens szerte kihívás elé állítja az egyházakat. Nők és gyermekek, fiatal és idős férfiak menekülnek a háború, a szegénység és az üldöztetés elől. Nap, mint nap kockáztatják életüket abban a reményben, hogy Európában új élet, béke és igazság várja őket. Református egyházakként, akik Jézus Krisztus evangéliumát és a mindenkit megillető bővölködő életet hirdetjük (János 10,10), nem tudjuk és nem is akarjuk elfogadni ezt a valóságot… A menedéket kereső emberek nem csupán erkölcsi és politikai kihívást jelentenek az egyháznak, hanem az egyházak leglényegibb teológiai identitását és misszióját állítják kihívás elé. A bibliai tanúságtétellel egyezően a református egyház elhívásában és küldetésében hosszú hagyománya van a menekültek élete, méltósága és jóléte iránti elkötelezettségnek.”

Az európai egyházak előterjesztésnek indoklása arra is hivatkozik, hogy a migráció és menekültek globális jelensége közvetlenül érinti a református egyházi közösséget és a világban uralkodó strukturális igazságtalanságot, amellyel szembeszállást a REV az evangéliumba és az Isten országába vetett hitből fakadó krisztusi kötelességének tart. Joshua Ralston Edinburgh-i teológiai tanár a REV Európa migrációs munkacsoportjának tagja rámutatott arra, hogy a református keresztyén család sokszínűsége javarészt a migráció következménye. „A migráció komoly lehetőséget és kihívást is jelent arra, hogy Isten ígéretében részesedjünk és komolyan megszívleljük, hogy Jézus Krisztusban az ellenségeskedés és gyűlölet elválasztó falai egyszer s mindenkorra leomlottak.” A református egyházak tagjai egyre közelebb kerülnek egymáshoz geográfiai értelemben, és osztoznak egymás életében. A migráció a közösség mellett az igazságosság számos kérdését is közvetlenül érinti: az emberi jogok, országhatárok, vallásszabadság, gazdáság és környezet ügyét egyaránt. „A bibliai tanúségtétel, a református teológiai hagyomány és napjaink globális kihívásai és lehetőségei fényében meggyőződésünk, hogy a migráció több teológiai, pasztorális, politikai és etikai figyelmet követel a jövőben” – foglalta össze Ralston a regionális kezdeményezés mögött húzódó belátást.

Külügyi Iroda

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.