A Magyarországi Református Egyház közleménye a menekülthelyzet kapcsán

2015. szeptember 03., csütörtök

Közlemény

A jelenlegi menekülthelyzettel kapcsolatban Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnöke, 2015. szeptember 3-án szakmai konzultációt tartott a református egyház érintett képviselőivel. Az egyeztetésen részt vett a Református Missziói Központ (RMK) és a Menekültmisszió vezetője, a Missziói, Külügyi és Kommunikációs Iroda munkatársai, valamint a zsinati tanácsos és zsinati jogtanácsos.

A szakmai szempontok és az információk megvitatása után Bogárdi Szabó István kérte a jelenlévőket a Menekültmisszió eddigi tevékenységének bővítésére, mivel a menekülthelyzet soha nem látott próba elé állít most mindenkit, ezért különösen fontos az összehangolt és hatékony munka.

A Zsinat lelkészi elnöke elmondta: A jelenlegi kritikus helyzetben a legelemibb jogok biztosítása mellett a legfontosabb mind Magyarország polgárai és mind a menekültek számára a megfelelő és pontos információk elérhetővé tétele. Ugyanakkor sajnálattal kell látnunk, hogy a menekültkérdést belpolitikai csatározásokra használják fel. Kérünk és intünk mindenkit a békére, továbbá köszönet illeti a magyar állampolgárokat, hogy türelemmel és megértéssel viseltetnek nehéz helyzetben lévő embertársaik iránt, valamint a magyar hatóságokat, hogy dacára az ellentmondó EU-s direktíváknak a lehető legmagasabb színvonalon végzik a rájuk rótt feladatokat.

A református egyház számára a menekültek segítése nem új keletű dolog, hiszen közel 10 éve, 2006 óta működik Menekültmissziója, ami az MRE saját forrásaiból, amerikai és európai partneregyházak támogatásával, illetve pályázati forrásokból működik. A református egyház e kritikus helyzetben a korábbinál is nagyobb hangsúlyt fektet a menekültek közötti szolgálatra és széles körű összefogásra buzdít mindenkit.

A munkában a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) is részt vesz. Augusztustól orvosi segítséget nyújt, valamint gyermekfoglalkoztató délutánokat szervez a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal debreceni Menekülteket Befogadó Állomásán. Heti rendszerességgel általános orvosi ellátást, nőgyógyászati szakellátást és alapgyógyszereket biztosít a tábor lakói számára. A táborban élő gyermekekhez heti kétszer önkéntesekkel kreatív játékokat, sportszereket, társasjátékokat juttatnak el. Az MRSZ önkéntesei és munkatársai szeptember 2-án a Keleti pályaudvarnál ivóvizet, higiéniai eszközöket (pelenkát, törlőkendőt stb.) és élelmiszert osztott szét a várakozók között.

Budapest, 2015. szeptember 3.

Kommunikációs Szolgálat

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.