A Magyarországi Református Egyház kérése a június 21-i viharkárokkal kapcsolatban

2016. június 23., csütörtök

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége a június 23-tól július 15-ig tartó időszakban gyűjtést hirdet a Tiszántúlon kárt szenvedett gyülekezetek megsegítésére. Közlemény.

Június 21-én reggelre viharos szél és jégeső pusztított a Tiszántúlon. Emberi életet – Istennek hála – nem oltott ki, de súlyos károkat okozott tizenhárom Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Rozsály, Zajta, Uszka, Méhtelek, Nagyhódos, Kishódos, Garbolc, Tiszabecs, Gacsály, Csengerújfalu, Ura, Csenger és Csengersima területén közel ezer ingatlan rongálódott meg, köztük hat református templom, négy gyülekezeti ház és négy parókia tetőzete, ablakai is. A helyzetet nehezítette, hogy aznap délelőtt ismét vihar volt a térségben, így jelentős a beázást szenvedett ingatlanok száma is. Hasonló időjárási szélsőségekről és károkról érkeznek hírek Kárpátaljáról és Erdélyből is.

A Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai jelenleg kárfelmérést végeznek, hogy a legmegfelelőbb módon segíthessenek Kárpátalján. Munkájukat online adományozással vagy az 1358-as adományvonal hívásával támogathatják.

Aki szeretne adománnyal hozzájárulni az Erdélyben bekövetkezett károk enyhítéséhez, a következő számlaszámon teheti meg: IBAN: RO72OTPV200000843134HU01 (számlatulajdonos: Eparhia Reformata din Ardeal).

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége pedig a június 23-tól július 15-ig tartó időszakban gyűjtést hirdet a Tiszántúlon kárt szenvedett gyülekezetek megsegítésére. Arra kérjük a Magyarországi Református Egyház gyülekezeteit, hogy a július 3-i istentiszteleti perselypénzüket ajánlják fel erre a célra, és juttassák el a jégkárosultak megsegítésére elkülönített, 11738008-21184022-es számú bankszámlára. Az intézmények és magánszemélyek adományaikat szintén a fenti számlaszámra küldhetik, példáját adva így is annak, hogy megszívlelték az apostoli buzdítást: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét." (Gal 6,2)

Budapest, 2016. június 23.

A Magyarországi Református Egyház
Zsinatának Elnöksége

„Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét." (Gal 6,2)
A jégkárosultak megsegítésére elkülönített bankszámla
• megnevezése: Tiszántúli Ref. Egyházker. Adományok,
• száma: 11738008-21184022

Reformatus.hu a közösségi oldalakon

Asztali verzió